Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
INA: beadták a derekukat a horvát veteránok
A horvát veteránok befektetési alapja szerdán úgy döntött: mégis eladják a Molnak hét százaléknyi INA részvénypakettjüket - közölte a Vecernji List napilap internetes kiadása.
A döntés azután született meg, hogy kedden a horvát intézményi befektetők alapjai is kinyilvánították eladási szándékukat. Korábban a nagybefektetők is kevésnek tartották a Mol által részvényenként kínált 2800 kunás (mintegy 95 ezer forintos) árat, a veteránok pedig a legélesebben támadták az ajánlatot azzal, hogy szerintük legalább 4-5 ezer kunát kellene kapniuk az értékpapírokért.
Mindkét csoport döntése mögött valószínűleg az áll, hogy a zágrábi tőzsdén is mutatkoznak a pénzpiaci válság jelei, folyamatosan csökkenek az árak. A horvát olajtársaság részvényeinek árfolyama is tovább esett, a szerdai záró ára 2725 kuna, vagyis az ára így alacsonyabb a magyar cég által kínált összegnél.
Az utóbbi napokban már jelentősebben növekedett azoknak a száma, akik a Mol által kínált árért eladásra kínálták INA-részvényeiket. A horvát központi elszámolóház (SDA) weblapján a legutóbbi, keddi adatok szerint valamivel több mint 138 ezer darab értékpapírt kínáltak fel a Molnak, a letétbe helyezett részvények száma a hét végén még csak 56 ezer volt.
A Mol vételi ajánlata szeptember 5-én jelent meg hivatalosan és október 3-ig érvényes a közkézen forgó mintegy hárommillió darab INA-részvényre.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









