ISO9001-es minősítést szerzett a MÁV-Start


Az ISO 9001:2008 nemzetközi minőségirányítási rendszert a világ több mint 170 országában vállalatok tízezrei használják. A szabvány a szolgáltatók számára iránymutatást ad a vevői elégedettség növelésére, a szervezetek külső kapcsolatainak erősítésére, közölte a társaság.

A MÁV-Start Zrt. működésének kiemelt célja, hogy szolgáltatásainak színvonalát az utasok igényeinek megfelelve – a lehetőségei szerint - folyamatosan emelje. Ennek a folyamatnak a részeként a személyszállító vasúttársaság 2008-ban kezdte el a minőségirányítási rendszerének kiépítését és működtetését, majd 2010-ben folytatódott a szervezet minőségpolitikájának felülvizsgálata. 2011 januárjában végezte el a TÜV Rheinland Kft. a vállalat felügyeleti, kibővítő auditját, amely során a MÁV-Start Zrt. megfelelt az szabvány követelményeinek, így az auditorok a személyszállító vasúttársaság egészére érvényes minőségügyi tanúsítvány kiállítását javasolták. A tanúsító jelentés a szervezet erősségeként kiemeli a vezetőség és a munkatársak elkötelezettségét a szolgáltatások - többek között az utasok tájékoztatásának - folyamatos fejlesztése iránt. A minőségpolitikai célok megvalósítása részben az elfogadott minőségirányítási stratégia által, részben pedig az utasok igényeinek folyamatos megismerése és a visszajelzésekhez kapcsolódó munkavállalói képzések révén, hosszú távon biztosított.

A minőségirányítási rendszer megfelelő alkalmazása lehetővé teszi, hogy a MÁV-Start Zrt. a vasutat választó utasok elvárásainak egyre jobban meg tudjon felelni, további előnyként a szabvány által megkövetelt szempontok betartásával átláthatóbbá, könnyebben szabályozhatóvá és hatékonyabbá válik a társaság működése is.

A tanúsítvány érvényben maradásának feltétele az évenkénti felügyeleti eljárások lefolytatása, amelynek jelenleg tervezett időintervalluma a 2011. év vége és a 2012. év első negyedéve lesz.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.