Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Idén 90 éves az amerikai Magyar Bank
Ha valaki a Nasdaq cégeinek listáját böngészi, akkor megakadhat a neve egy ismerős kifejezésen. A Magyar Bank egy kis pénzintézet New Jerseyben, melyet 1922-ben egy maréknyi magyar emigráns alapított, mostanra viszont tőzsdei céggé vált. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

85 éves az Unicum újjáélesztője
Megépíthetetlennek tartották a 75 éve átadott Golden Gate-hidat
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller
131 éve született a katonai helikopter magyar atyja
116 éve avatták a budapesti földalattit, mely a kontinensen is az első volt
81 éve áll készen az Empire State Building
A cég honlapja szerint 1922-ben magyar bevándorlók és üzletemberek alapították a jelenlegi Magyar Bank jogelődjét, mely akkor még Magyar Building and Loan Association néven lett bejegyezve New Brunswickban. A cég központja azóta is ott van, viszont a társaság több névváltoztatáson is átesett. Az alapítók célja az volt, hogy egy olyan pénzintézetet hozzanak létre, mely segít nekik megvalósítani az "amerikai álmot" - olvasható a cég honlapján.
Az amerikai tőzsdére 2006-ban vezették be a Magyar Bank anyavállalatát, a Magyar Bancorp Inc.-t, a cég jelenleg egy 524 millió dolláros eszközértékkel rendelkező közösségi bank. A cég a lakossági és üzleti banki megoldások teljes körét kínálja, összesen hat fiókja van New Jersey körzetében. A Magyar Bancorp piaci kapitalizációja 15,64 millió dollár, a részvények árfolyama jelenleg 2,7 dollár körül mozog.
A cég továbbra sem szakadt el teljesen a magyar gyökerektől, hiszen az igazgatóság elnöke egy bizonyos Joseph J. Lukacs, aki 1976 óta vesz részt a társaság vezetésében. A magyar származású üzletember 2005-ig fogorvosként dolgozott főállásban, mára viszont nyugdíjas. Az igazgatóságban szerepel egy másik "Lukacs-fiú" is, Martin A. Lukacs, aki Joseph testvére, jelenleg is fogorvosként dolgozik főállásban.
Az igazgatóság tagjai között még egy magyar hangzású név szerepel: Joseph A. Yelencsics magánbefektetőként került be a bank vezetőségébe. Korábban az övé volt a Bristol Motors nevű autókereskedő cég. Yelencsics egyébként unokatestvére annak a Tom Lankey-nek, aki az igazgatóság alelnöke.
A magyar alapítású pénzintézet operatív irányítója John S. Fitzgerald elnök-vezérigazgató, aki 2001-ben csatlakozott a Magyar Bankhoz. A társaság alelnöke Jon R. Ansari, aki 1999 óta tagja a cégnek, azóta több különböző pozíciót töltött be.
A cég 2010-ben 3,9 millió dolláros nettó profitot ért el, míg az előző évben 6,1 millió dolláros vesztesége volt. A tőkét 4,2 millió dollárral emelték fel egy év alatt, emellett sikerült folyamatosan csökkenteni a nem teljesítő hitelek arányát, 2010 végén ez a teljes eszközállományon belül 3 százalék körül alakult.
mfor.hu

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







