Idén a tavalyihoz hasonló eredményt vár Synergon


A Synergon tavaly több olyan informatikai szerződést is kötött, amelyek megalapozhatják a társaság üzleti sikereit 2010-ben is, így azt várja, hogy az idén nem csökken az árbevétel és a működési eredmény 2009-hez képest, s az utóbbi mintegy 1 milliárd forint lesz - mondta Lazarovits Márk, a cég vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Hozzátette, az elmúlt és az idei év lehetőségeit a válság, a beruházási stop és a folyamatosan éleződő verseny mellett a választások is meghatározzák.

A vezérigazgató szerint az elmúlt három év egyértelmű tapasztalata, hogy reagálni kell a piaci változásokra, nem minden iparágat kell kiszolgálni minden informatikai termékkel és megoldással, hanem céliparágakra kell specializálódni.

Ilyen területnek nevezte a vezérigazgató például a közlekedést, a környezetvédelmet, a katonai rendszerek szegmensét, a bíróságok munkájának informatikai támogatását, az információvédelmet és az energetikát. Ezen belül a cég a nagyvállalati és a központi közigazgatásban működő ügyfelekre koncentrál.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.