Idén is díjazzák a legszuperebb márkákat


2007-ben Magyarországon is újra jelentkezik a nemzetközileg jól ismert márkaminősítő program, a Superbrands. Az idei évben harmadszorra rendezik meg Magyarországon a márkaminősítő programot, amely eredetileg Nagy-Britanniából indult, azonban mára a világ 55 országában működik.

Az ezévi program minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet a fogyasztók elérésére: idén először átfogó fogyasztói kutatás készül a márkatudatosság felmérésére, a programot széles körű médiakampány kíséri majd, illetve a szuper márkákat bemutató kiadvány is megújult formában jelenik meg - áll a PrintXBudavár ZRt. szervező cég sajtóközleményében.

A magyarországi szupermárkák kiválasztásának alapját a Magyar Szabadalmi Hivatal évről-évre bővülő adatbázisa adja. A marketing szakma, a média és a tudományos élet vezető képviselőiből álló szakértői bizottság ennek az adatbázisnak a szűkített változatából választja ki a 2007-es év magyarországi Superbrandjeit.

A kiválasztást és értékelést végző független és önkéntes Superbrands Szakértői Bizottság a kommunikációs szakma képviselőiből áll. Az elmúlt két évhez hasonlóan ezúttal is 15 taggal működő grémiumban helyet kapott egyebek mellett a Magyar Reklámszövetség és a Magyar Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének elnöke, valamint a Sláger Rádió és a VIVA TV vezérigazgatója, továbbá reklám- és pr-ügynökségek vezetői.

A program egyik legfőbb, és az idei évben minden korábbinál fontosabbnak tekintett célja, hogy a széles közönséget is megismertesse a legkiválóbb márkákkal illetve a márkatudatos fogyasztói döntések jelentőségével. A szervezők ezért 2007 őszén nagyszabású kampányt indítanak a magyarországi szupermárkák népszerűsítésére. A programot bemutató pr-tevékenység mellett

közterületen óriásplakátokon, a nyomtatott és az online sajtóban, televízióban és rádióban is megjelennek a magyarországi Superbrands márkabemutató hirdetései.

A Superbrands idén első ízben átfogó fogyasztói kutatás elvégzésére kérte fel a GFK Piackutató Intézetet annak érdekében, hogy egyrészről a szakma minden eddiginél pontosabb képet kaphasson a magyarországi fogyasztók márkatudatosságáról, illetve hogy a márkatulajdonosok megismerhessék a fogyasztóknak a márkákra vonatkozó véleményét. A szervezők a Superbrands 2007 kommunikációs feladatainak elvégzésével az EDGE Communications ügynökséget bízták meg.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.