Idén is folytatódott a reálbércsökkenés



A bruttó átlagkeresetek január-februárban 5,1 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 7 százalékos növekedése mellett - 1,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Az év első két hónapjában a költségvetési szférában 713 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 937 ezren dolgoztak.

A múlt év első két hónapjában a bruttó átlagkeresetek összességében 6,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 0,5 százalékkal haladták meg a 2006. évi megfelelő adatot, a 2007. január-februári reálkereset - 8,3 százalékos fogyasztói árindex mellett - 7,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó átlagkeresetek 2007-ben 8,0 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 2,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 8,0 százalékos növekedése mellett - 4,8 százalékkal csökkent.

Menedzsment Fórum 





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.