Idén már aligha látunk 250 alatti frankárfolyamot


Tegnap a fokozatosan romló nemzetközi piaci hangulattal párhuzamosan erősödő frank áttörte az 1,22-es szintet az euróval szemben, ez a gyengülő forint árfolyammal karöltve a svájci deviza árfolyamát egy hónapos csúcsára erősítette a forinttal szemben. Az év hátralévő részében már nem valószínű, hogy újra 250 alá tudna nézni az árfolyam - olvasható a Commerzbank csütörtöki elemzésében.

EUR/HUF (308,50 – 311,50): Tegnap megmozdult az állóvíz, Londonban is felvették a munkát, bár a nap elején ennek ellenére még elég visszafogott volt a piaci likviditás, csendes napnak néztünk elébe. Aztán közel egy időben jött az ECB statisztika, és az IMF bejelentés, miszerint, ha folytatni akarja a kormány a tárgyalásokat, akkor nekünk kell lépéseket tennünk, nálunk pattog a labda. Az IMF rugalmasságot vár el a kormánytól, mind a kifogásolt törvények (stabilitási, jegybank), mind az igénylendő hitelkeret formáját tekintve. A „figyelmeztetés” megtette a hatását: az addig a 306-307-es sávban mozgó forint 309-ig gyengült. Ma innen indulva 310 fölé gyengültünk, és mivel a nemzetközi hangulat nem javult számottevően, csak egy jó aukciós eredmény (3, 5, 10 éves papírok), illetve az IMF vonatkozásában pozitív kommunikáció erősíthetné vissza a forintot a 306-308-as sávba. A mérleg másik serpenyőjében a holnapi szavazás áll a jegybanktörvénnyel kapcsolatban, mely a jelenleg ismert formájában nem lesz az IMF kedvenc olvasmánya.

EUR/USD (1,2870 – 1,3020):
Egy tegnapi közlemény szerint az eurózóna bankjai rekord összegben helyeztek el egynapos betétet az ECB-nél. Az adat önmagában nem lenne eget rengető, de úgy, hogy ez a három éves tender után (ahol bankok olcsón kaptak hosszú lejáratú forrást) történt, jelentős eurógyengülést okozott. A piaci szereplők úgy vélik ez a bankok hitelezési kedvének csökkenését jelzi. Az ECB olcsó likviditásának célja ugyanakkor az állampapírpiaci kereslet növelése, a bankok aktivitásának fokozása volt. Ennek megfelel, hogy a tegnapi olasz aukció igen sikeresnek volt mondható, komoly hozamcsökkenést láthattunk. A piac örömét rontotta el az overnight betét állomány statisztikája. Az éves csúcsára, az 1,29-es szint közelébe erősödő dollár, fokozódó kockázatkerülést vetít előre, mivel továbbra is alacsony a hitelezési hajlandóság, és a bankközi piacról is hiányzik a bizalom. Ma az USA-ból érkeznek heti munkanélküliségi, és ingatlanpiaci adatok, de amíg az euró háza tájáról nem érkeznek jobb hírek, nem számítunk dollárgyengülésre és javuló piaci hangulatra. Európai események közül a mai itáliai kötvénykibocsátást érdemes figyelni.

CHF/HUF (253,00 – 255,50):
Tegnap a fokozatosan romló nemzetközi piaci hangulattal párhuzamosan erősödő frank áttörte az 1,22-es szintet az euróval szemben, ez a gyengülő forint árfolyammal karöltve a svájci deviza árfolyamát egy hónapos csúcsára erősítette a forinttal szemben. Az év hátralévő részében már nem valószínű, hogy újra 250 alá tudna nézni az árfolyam.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.