Idén nem lesz rövidített szilveszteri kereskedés a BÉT-en


Az idén nem lesz rövidített kereskedés az év utolsó tőzsdenapján a Budapesti Értéktőzsdén, az áruszekció pedig a hagyományoknak megfelelően kéthetes év végi szünetet tart.

Az áruszekcióban az árutermékek utolsó kereskedési napja 2011-ben december 16., péntek lesz. Az áruszekció kereskedése a kéthetes év végi szünetet követően 2012. január 2-án, hétfőn folytatódik ismét. 

A BÉT részvény, hitelpapír és származékos szekcióiban a kereskedés az év hátralévő részében is változatlan kereskedési időben, rövidítés nélkül zajlik - közölte a BÉT a honlapján csütörtökön.

A korábbi években általában akkor volt rövidített kereskedés az év végén, ha december 31. munkanapra esett, az idén azonban szombaton van szilveszter.
 
MTI 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.