Idén sem nyaral a magyar családok többsége


A családok 59 százaléka egy éven belül egyáltalán nem tervez utazást, a következő 3 hónapban üdülők tizenötezer és egymillió forint közötti összeget szánnak erre a célra - derül ki az mfor.hu Heti Diagram sorozatából, amelynek keretében ezen a héten az Ecostat írását közöljük.

A lakosság várható idegenforgalmi keresletét felmérve a gazdaságelemző azt tapasztalja, hogy a magyarok többsége nem, vagy csak ritkán engedheti meg magának a nyaralást, üdülést. A családok legnagyobb csoportja, 32 százaléka volt már ugyan nyaralni, de csak ritkán. 8 százalék azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyek csak a gyerekek nyaraltatásán keresztül vesznek igénybe turisztikai szolgáltatásokat. A családok közel egyötöde pedig egyáltalán nem volt még üdülni.

A lakóhely szerint markáns különbségek mutatkoznak az üdülési szokásokban. A települési hierarchiában felfelé haladva nő a nyaraló háztartások aránya, illetve a nyaralás gyakorisága. A családok 52 százaléka nem vár változást háztartása anyagi helyzetében a következő évben. Kicsivel többen vannak olyanok, akik negatív változásra számítanak, mint azok, akik helyzetük javulását várják.

A háztartások 39 százaléka tervez a közeljövőben nyaralást: 8 százalékuk a következő három hónapban, 31 százalékuk ha nem is ennyire közeli időpontban, de egy éven belül. A családok 59 százaléka egy éven belül egyáltalán nem tervez utazást. A lakosság 24 százaléka, az utazást tervezők 61 százaléka kíván Magyarországon nyaralni. A lakosság 18 százaléka, az utazást tervezők 46 százaléka külföldre utazna.

Nyaralás 15 ezerből vagy egymillióból

A most 3 hónapon belül utazást tervezők tizenötezer és egymillió forint közötti összeget szánnak nyaralásra személyenként, így az átlag mintegy kétszázezer forint. Ezen belül is a 100 és a 300 ezer forintot tervezők arányaiban a legkiemelkedőbbek. Az egy főre tervezett 100 ezer forintos téli üdülések a 4-6 napos síutakat valószínűsítik. A 300 ezer forintos személyenkénti üdülés pedig a hazánktól eltérő, meleg éjhajlaton való pihenést jelentheti.

A következő három hónapban legalább ötnapos utat tervező családok túlnyomórészt szórakozni, pihenni akarnak útjuk során (69 százalék). A speciális célokat említők is többnyire ebbe a csoportba tartoznak, a konkrétabb utazási okok között a hegyvidéki üdülést, sportolást vagy városnézést nevezték meg.

Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.