Idén stagnál, jövőre 3,1 százalékkal nő a GDP


Az idén stagnál, jövőre 3,1 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), miközben az éves infláció 2010-ben 4,2 százalék, jövőre 2,6 százalék lesz - mondta Zádor Márta, az Ecostat megbízott főigazgatója, az intézet hétfői tájékoztatóján.

A háztartások végső fogyasztása 2010-ben 3,1 százalékkal csökken, jövőre már 2,2 százalékkal nő. A beruházások idén 1,2 százalékkal emelkednek, 2011-ben további 4,3 százalékkal nőnek.

Az ipari termelés a tavalyi közel 18 százalékos visszaesés után ebben az évben 3, jövőre 5 százalékkal bővülhet, ugyanakkor az építőipari termelés 2010-ben 4,5 százalékkal tovább esik, jövőre viszont már 5,5 százalékkal nő.

A nemzeti számlák alapján számított külkereskedelmi forgalomban az idén már a kivitel és a behozatal is meghaladja a múlt évit, az exportban 6,7 százalékos, az importban 4,8 százalékos növekedéssel számol az Ecostat, ennek eredményeként a külkereskedelmi mérlegben 4,5 milliárd eurós aktívum keletkezik 2010-ben.

A folyó fizetési mérlegben a tavalyi 1,2 milliárd eurós aktívum után az idén 0,2 milliárd euró hiányt vár az intézet.

Az Ecostat számításai szerint az idén az államháztartás eredményszemléletű hiánya (ESA) GDP arányosan 4,1 százalék lesz, s jövőre ez megismétlődik.

Az IMF hitelkerethez nem kell hozzányúlni, mivel a devizában felmerülő államadósságot devizában, a forintban lejárót pedig forintban képes megújítani az Államadósság Kezelő Központ - közölte Zádor Márta.

A nemzetközi folyamatokat elemezve a kutató elmondta, hogy a világgazdaság kezd kilábalni a globális recesszióból, amit legjobban a világkereskedelem mutat: a tavalyi 12 százalékos visszaesés után az idén már 5,8 százalékos növekedés várható. "Talán ennél is fontosabb, hogy a válság idején sem erősödött meg a kereskedelmi protekcionizmus" - fogalmazott Zádor Márta.

Ami a világgazdaság egészének GDP-jét illeti, az Ecostat az IMF legújabb jelentését vette át, amely szerint 2010-ben 4 százalékos növekedés valósulhat meg a 2009. évi 0,8 százalékos csökkenés után.

A legfontosabb kereskedelmi partnerünknek számító Európai Unióban a tavalyi 4,1 százalékos visszaesés után, az idén már szerény 0,7 százalékos növekedés várható, s hasonló ütemmel számol 2010-re az Ecostat az eurózónában is - jelezte a megbízott főigazgató.

Zádor Márta nem értett egyet azokkal a szakértőkkel, akik szerint az euró nem éli túl a válságot, véleménye szerint "az euró megerősödve jöhet ki a világgazdasági recesszióból".

A kutató az euró jelenlegi forint árfolyamát túlságosan erősnek minősítette, ami az export jövedelmezőségét gyengíti. Az Ecostat 2010 végére 5,5 százalékos, a jövő év decemberére 4,5 százalékos alapkamatot vár.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.