Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Idővel megszűnhet a sörösüveg
A piaci szakemberek szerint számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy előbb-utóbb megszűnik a sörösüveg. Magyarországon az új típusú csomagolás az idén startolt.
A kereskedelmi óriások és a sörgyártók egyre inkább hajlanak arra, hogy termékeiket üveg helyett PET-palackokban csomagolják. Ennek következtében, hasonlóan az üdítőitalokhoz idővel eltűnhetnek
az üvegből készült palackok. Eddig elsősorban a kisebb gyártók rukkoltak ki ilyen kiszereléssel, ám most a világcégek is offenzívára készülnek.
Ezt támasztja alá, hogy az Európában legnagyobbnak számító német piacon a fontosabb diszkontláncok, így a Norma, az Aldi, a Plus és a Lidl is pozitívan fogadta az Interbrew csoporthoz tartozó
Hasseröder új termékét, amelyet PET-palackban fognak piacra dobni. Emellett az ősszel debütál a Holsten és Bitburger műanyag üvege is. Az egyik legnagyobb piackutató cég, az ACNielsen szerint így
az év végén a PET csomagolásban boltokba kerülő italok piaci aránya 6 százalékos lehet.
A visszaváltható üvegekkel nem szívesen bajlódnak a magyar emberek. Egyre népszerűbb a dobozos sör a magyar piacon - derül ki az ACNielsen tavaszi felmérésből. Az ilyen csomagolásban a boltokba
kerülő termékek a kiskereskedelemben realizált mennyiségi forgalom 35 százalékát, értékben pedig a 37 százalékát tették ki. Műanyag palackkal az ismert márkák közül egyelőre itthon is csak az
Interbrew jelent meg.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Egyre több dobozos sört isznak a magyarok
Sörös üveg helyett műanyag palack

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







