Ígéretes magyar feltörekvő cégek üzleti angyaloknak



Az őszi, sorrendben a tizenhetedik üzleti angyal klubot szeptember 29-én rendezték meg. Nyolc vállalkozó osztotta meg elképzeléseit a jelen lévő mintegy húsz befektetővel és az eszmecsere a prezentációk után is folytatódott, írja a Napi.

4D Anatomy
Egyedülálló, fotográfiás képalkotáson és -rekonstrukción alapuló négydimenziós oktató- és marketingeszközt fejlesztett ki a cég. A nyomtatott és elektronikus anatómiai atlaszokkal szemben a 4D-s megoldás révén a felhasználók - főként orvosok, rezidensek, sebészek és orvostanhallgatók - egy valódi emberi test részleteit vehetik virtuálisan a kezükbe, közben forgathatják, a legkülönbözőbb szögekből tanulmányozhatják a testrészeket, valamint bármely irányból szétszedhetik, majd egyesíthetik is azokat.

Ne maradjon le semmiről

Nem ér rá naphosszat híreket böngészni, mégsem akar lemaradni a legfontosabb történésekről? Jelentkezzen az mfor.hu hírleveleire!

Mfor.hu hírlevelek

Tonometriás szonda és tonométer
A gasztrikus tonometriás vizsgálatoknál áttörést jelentő világszabadalmat fejlesztett ki Boda Domokos professzor az SZTE szakembereivel együttműködve. Az eljárás célja a súlyos betegek keringési és légzési állapotának vizsgálata, ami az eddig világszerte alkalmazott vérgázvizsgálathoz és a korábbi hasonló eljáráshoz képest lényegesen olcsóbb és a betegek számára kevésbé fájdalmas megoldást jelent. A vizsgálati megoldás nagy hatékonysággal alkalmazható légzőszervi betegségek, mesterségesen lélegeztetett és idegi eredetű mozgási zavarban szenvedő betegek kezelésének irányítása és monitorozása terén. A új típusú szonda alkalmazása pedig az eddig a vizsgálat számára hozzáférhetetlen területekre is kiterjeszthető, így lehetőség nyílik a betegség alatt hosszabb idejű, akár több napra kiterjedő alkalmazásra is.

Oraflor
A fejlesztést végző társaság hamarosan olyan új termékkel jelenik meg a piacon, amely óriási lépést jelenthet a szájhigiéniával kapcsolatba hozható betegségek, köztük a koraszülés megelőzésében. A kft. olyan természetes és ásványi anyagokat tartalmazó szopogatótablettát fejlesztett ki, amely kialakítja és fenntartja a szájflóra kívánt egyensúlyát és megakadályozza a fogágyi betegségek kialakulását, valamint a lehető leggyorsabban helyreállítja a már kialakult elváltozások előtti állapotot. A klinikai vizsgálatok alapján mindez jelentősen csökkenti a koraszülés kockázatát. A tabletta szabadalmaztatása folyamatban van. A gyártásra már megállapodásuk van egy hazai gyógyszergyárral, a forgalmazást pedig egy patikalátogatói csapat vállalta.

Comforce
A telesales és a telemarketing területén működő társaság egy új típusú üzleti modellt alkalmazva, jelentős részben a távmunkára alapozva jelent meg a szolgáltató központok magyarországi piacán. A cég által működtetett contact-centerben lehetővé válik a kapacitások rugalmas felhasználása, valamint ebből fakadóan jelentős költséghatékonyság érhető el. A szolgáltatás színvonalát többrétű minőségbiztosítási rendszer szavatolja. A vállalkozás másfél éve működik, ez idő alatt egymillió híváskezelést folytatott le, eddigi közel negyven ügyfelük nagyrészt bankok, biztosítók, távközlési vállalatok és kiadók köréből került ki, amelyeknek telesales- és telemarketing-szolgáltatásokat nyújtanak.

Cabmedia 2.0
A társaság Európában elsőként honosíthatja meg a taxikban az interaktív médiafelületet. A magyarországi taxitársaságok visszajelzései szerint már az első verzió is szép sikereket könyvelhetett el. A cég előrehaladott tárgyalásokat folytat az egyik magyarországi mobilszolgáltatóval a 3G-s mobilinternetes kapcsolat biztosításáról, de emellett a társaság szeretne megállapodni televíziós műsorszolgáltatókkal is, így az utasok tematikus műsorok közül is válogathatnak majd a taxikban. A 2.0-s interaktív szolgáltatás indulása után a médiafelületet igénybe vevő hirdetők már mintegy 400 ezres célközönséget érhetnek el havonta.

Mobile Slate Talker (MOST)
Nemcsak a telefonálást, de az internetezést és többek közt hangoskönyvek olvasását is lehetővé teszi a kézi számítógépeken vakoknak kifejlesztett magyar találmány, a MObil SegítőTárs (MOST). Jelenleg szövegszerkesztőként, telefonálást és üzenetírást integráló mobiltelefonként használható, emellett pedig elektronikus levelezés, hangfelvevő és -lejátszó, óra, naptár, ébresztőóra, készülékvezérlő és névjegyzék funkciókat is magában foglal, de a tervek szerint a jövőben a színfelismerés, az integrált menetrend-lekérdezés, a hangoskönyvek olvasása, a teljesebb webböngészés, valamint a kompatibilis pc-változat is elérhető lesz.

Online helyesírási tanácsadó szótár
A www.helyesiras.hu olyan interaktív helyesírási tanácsadó portál szeretne lenni, amely Magyarországon még nem létező szolgáltatást kínál: anyanyelvi tanácsadást webes felületen, amely meggyorsítja, illetve széleskörűbbé teszi az anyanyelvi segítségnyújtást. Az MTA Nyelvtudományi Intézetének (NYTI) korlátozott a tanácsadási kapacitása, holott - főként helyesírási kérdésekben - tömeges igényekkel találkoznak. Az ingyenes általános webszolgáltatást fizetős személyes ügyfélszolgálat, valamint üzleti partnereknek emelt szintű szolgáltatás egészítené ki. A teszt változat várhatóan 2009 végére készül el.

(Napi Gazdaság)


Olvasta már?



hirdetés
Nyakunkon a jövő

Kulcskérdés a digitális érettség

A digitális érettség egyre több vállalkozás esetében létkérdés. A Microsoft ennek mérésére dolgozott ki egy mutatót.

.
hirdetés
elrejt
 
.