Közös együttműködési megállapodást írt alá az APEH és a BSA (Business Software Alliance) szoftver-jogvédő szervezet. Az együttműködés részeként a BSA felkészíti a revizorokat, hogy megfelelő kérdéseket tudjanak feltenni az ügyfeleknek, az APEH pedig általános tájékoztatást nyújt a szervezetnek. Mfor.hu tudósítás.
Az adóhatóság is rátalálhat
Az együttműködés során a BSA elsősorban oktatással és felkészítéssel támogatja az adóhatóság munkáját, utóbbi pedig átfogó, szektor szintű tájékoztatást ad majd a BSA-nak. Fontos, hogy az
APEH egyedi eseteket, cégeket nem adhat ki, hiszen ezek adótitoknak minősülnek, a BSA pedig nem hatóság, hanem egy civil szervezet - hangsúlyozta Szikora János, az APEH elnöke. Vagyis attól
nem kell tartani, hogy a revizorok lejelentik a BSA-nak, ha illegális szoftvereket találnak.
Gyanút foghat az APEH
Felmerült a kérdés, hogyan is néz majd ki a gyakorlatban egy adóhatósági szoftverellenőrzés. Itt nem arról lesz szó, hogy a revizorok feltúrják a gépeket és kutatnak a lopott könyvelő- vagy
tervezőszoftverek után. Az ellenőrzés menete fordított: a számviteli és könyvviteli adatok alapján kezdhetnek el kérdéseket feltenni.
A hardvertől a szoftverig
Az adóhatóság korábban is kiemelten kezelte a számítógépipart. Különösen az alkatrészkereskedelmet figyelte éberen, mert ezek a kis méretű, ámde drága eszközök kiváló alanyai az áfacsalásoknak. A gépek alkatrészeivel elkövetett visszaélések üldözése egyre teljesebb. Most hogy lényegében most az agy is csatlakozott a vizsgált elemekhez a szoftverek képében.
Így például ha egy építtető-tervező cégnél tíz tervezőmérnök tíz számítógéppel dolgozik, de tervezőszoftver a papírok alapján csak egy van, a revizor feltehet
kérdéseket ezzel kapcsolatban.
Ha a BSA hathatós támogatást ad a revizoroknak arról, hogy mikor mire kell figyelniük, komolyabb "fegyver" lesz az adóhatóság kezében. (Ha a szoftver illegális, azaz nincs benne a könyvben a
beszerzés összege, akkor abban a könyvben más turpisságok is vannak.)
Az APEH riadóztat
Ha a revizorok illegális szoftverekre bukkannak, az adózás rendjéről szóló törvény szerint értesíteniük kell a társhatóságot - lopott szoftver esetében a rendőrséget. Tipikusan ilyen
kapcsolat van az adóhatóság és a vám- és pénzügyőrség között is a jövedéki termékek esetében.
hirdetés
Azt, hogy a BSA a felkészítésen túl milyen információkkal szolgál az APEH-nak, az érintettek nem ecsetelték részletesen, de Georg Herrnleben, a BSA
kelet-közép-európai igazgatója egy-két megjegyzést elejtett ezzel kapcsolatban.
E szerint hazánkban a cégek mindössze egy százaléka rendelkezik minden kifogást nélkülöző nyilvántartással a szoftverekről. Ez természetesen nem jelent ugyanilyen arányú csalást is, ám fontos, hogy
minél pontosabb nyilvántartást vezessenek a cégek ne csak a puszta költségekről, hanem adott esetben a szoftverekről is.
Jóllehet ki nem mondták, azért elképzelhető, hogy a BSA "ötleteket ad" az adóhatóságnak. Ha nem is konkrét cégekről, de szektorokról, adott területekről és tapasztalatokról könnyen
értesülhet majd az APEH.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.