Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Imázsépítés: elbújhatnak Putyin mögött a magyar politikusok
2002 karácsonyán még hetekig téma volt a sajtóban Medgyessy Péter miniszterelnök kubai útja, azóta azonban kisebb a felhajtás a hazai politikusok szabadsága körül. A nemzetközi színtéren viszont vannak aktív szereplők: a jelek szerint Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök elnyűhetetlen, ha imázsépítésről van szó. Az mfor.hu által megkérdezett politikai elemző szerint nem érdemes túldimenzionálni a nyaralásról szóló híreket, mivel nem befolyásolják jelentősen a szavazópolgárok döntéseit.

Idén nyáron kisebb a felhajtás a vezető magyar politikusok nyaralásai körül, mint korábban, talán csak Orbán Viktor Fidesz-elnök mexikói útja okozott egy kis felzúdulást a közvéleményben. A jelek szerint a pártok vezetői igyekeznek megválogatni úticéljukat, hiszen a válság kellős közepén nem biztos, hogy előnyös befizetni egy luxusútra.
Baja és Mexikó az idei úticélok - Kuba már a múlté
Bajnai Gordon miniszterelnökről a múlt héten jelent meg, hogy idén összesen két hétre megy szabadságra: egy hetet tölt Baján és Olaszországban, majd augusztus közepén egy hétig Horvátországban pihen. Természetesen a kormányszóvivői iroda külön kiemelte, hogy mindkét utat saját zsebből fizeti a miniszterelnök.
Az idei nyáron csak Orbán Viktor mexikói útja kavart kisebb botrányt: a legnagyobb ellenzéki párt vezetője az MSZP szerint "lesajnálja a válság áldozatait" mexikói útjával. Szíjjártó Péter, a Fidesz szóvivője ugyanakkor elmondta: Orbán is saját pénzből fizeti a családi nyaralást.
Nem ér rá naphosszat híreket böngészni, mégsem akar lemaradni a legfontosabb történésekről? Jelentkezzen az mfor.hu hírleveleire!
"Nem érdemes túldimenzionálni ezeket a nyaralásokat, mivel nem befolyásolják annyira a politikai megítélést, hogy az meglátszana a pártpreferenciákban" - mondta az mfor.hu kérdésére Gyulai Attila, a Political Capital elemzője. A szakember szerint napjainkban annak van még jelentősége, ha valaki a saját országában nyaral. "A politikusok arra próbálnak koncentrálni, hogy a szabadságuk mennyiben használható fel imázsépítésre" - vélekedik az elemző.
Nyaralása mellett Orbán Viktor minden évben bekerül a hazai hírekbe azzal, hogy az erdélyi Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen vesz részt. "Ez nem tekitnhető nyaralásnak, mivel az ott elmondott beszéd rendre bekerül a hazai politikai hírek közé" - érvel a Political Capital elemzője.
A legemlékezetesebb hazai botrány Medgyessy Péter akkori miniszterelnök kubai útja körül robbant ki 2002 karácsonyán. A kormányfő akkor a hazai bulvárlapok címlapján is szerepelt a tengerparton készült fotóival, valamint úgy nyilatkozott, hogy elsősorban a koktélok és a jó szivarok miatt utazik a karibi országba. "Medgyessy esetében az az út tudatos imázsépítésre szolgált" - fejtette ki Gyulai Attila.
Putyin mindig szolgál meglepetésekkel
A nemzetközi politikusok közül Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök a legaktívabb ezen a téren, ő szabadidejét is tudatosan használja fel politikai imázsa szempontjából. A hétvégén például arról jelent meg hír, hogy Putyin egy mini-tengeralattjáróval merült le a Bajkál-tó mélyére, de korábban már horgászatáról és vadászatáról is beszámolt a sajtó.
A legnagyobb visszhangot az az eset váltotta ki, amikor Putyin félmeztelenül horgászott, azokkal a képekkel szinte minden vezető európai hírügynökség tudósításaiba bekerült.
"Putyin szerepléseinél az figyelhető meg, hogy a média már együtt kezeli a politikusokat a zenészekkel, filmsztárokkal, a magánéletükről szóló hírek is bulvártémává válhatnak. Ennek azonban meg van a veszélye is, könnyen kihasználhatja őket a média" - vélekedik Gyulai Attila.
Nyaraláson ellopott szolgálati autó
A nemzetközi színtéren az utóbbi hetek legnagyobb vihart kavart eseménye az volt, amikor a német egészségügyi miniszter szolgálati Mercedesét a nyaralása alatt lopták el Spenyolországban. Az autó később megkerült, azonban komoly belpolitikai botrány kerekedett abból, hogy miért volt szükség a szolgálati autóra a szabadság alatt, emiatt néhányan a miniszter lemondását követelték.
Ulla Schmidt később elmondta: saját költségén repült Alicantéba, miközben sofőrje csaknem 2600 kilométert vezetett Berlinből, hogy főnöke után vigye a kocsit. A miniszter azonban azzal védekezett, hogy kormányzati ügyek miatt is tartózkodott Spanyolországban, tehát nem kizárólag magáncélra használta az autót. Megígérte azonban, hogy magánútjai költségét visszafizeti az államnak.
Szintén komoly vihart kavart 2007 végén Nicolas Sarközy francia elnök, aki Egyiptomban töltötte szabadságát. ez még nem is lett volna érdekes, ha nem újdonsült barátnőjével mutatkozott volna. Így viszont a francia sajtó élesen bírálta a luxusutat, illetve az elnök újdonsült párját, aki korábban topmodell volt.
Beke Károly

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









