Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
India lehet az outsourcing-piac királya
Az utóbbi években számos nyugati nagyvállalat helyezte Indiába háttérirodáját az alacsonyabb működési költségek miatt, azonban most az ezeket működtető cégek nyitnak leányvállalatokat a gazdagabb országokban.
Indiának a közelmúltban számos versenytárssal kellett megküzdenie az outsourcing-piacon: Kína a japán, Marokkó a francia, míg Mexikó az amerikai vállalatoknak kíván háttérirodákat nyújtani. E probléma leküzdésére számos indiai vállalat nyitott irodát azokban az országokban, ahonnan Indiába szervezték a munkát, írja az International Herald Tribune.
A leányvállalatok szükségességét az indokolta, hogy Indiában egyre erősebb a pénznem, folyamatosan nőnek a munkabérek, és a megbízóknak olyan több nyelvet beszélő alkalmazottakra van szükségük, akik a cég ügyeleinek időzónájában dolgoznak.
Az Infosys Technologies vezetői szerint a kiszervező országokban hiányzik a háttérirodák sikeres üzemeltetéséhez szükséges tapasztalat, és pont ez az, amihez az indiaiak nagyon értenek.
Májusban az Infosys indiai versenytársa, a Tata Consultancy Services Mexikóban nyitott háttérirodát, ahol már közel ötezer főt alkalmaznak Brazíliából, Chiléből és Uruguayból. A Cognizant Technology Solutions számos indiai irodája mellett most az arizonai Phoenix-ben és Shanghai-ban nyitott irodákat.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









