Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Indul a tesztüzem - ilyen metrókkal utazhatunk év végétől
Május 26-án a BKV és az Alstom Transport szakemberei megkezdték a budapesti kettes metróvonalra gyártott prototípus Metropolis-szerelvény dinamikus tesztjeit, amivel egyik legfontosabb mérföldkövéhez érkezett az új metrók gyártása és szállítása. Az első új szerelvény legkorábban októberben állhat forgalomba – ez újabb csúszást jelent a korábban ígértekhez képest.
A Budapesten tesztelt szerelvény ezer kilométert fut majd a BKV Fehér úti tesztpályáján a forgalomba helyezést megelőzően, derül ki az mfor.hu-hoz eljuttatott közleményből.
A sikeres teszteket követően a szerelvény megkapja a végleges típusengedélyt, amely birtokában az első Metropolis 2009 negyedik negyedévében állhat forgalomba - a BKV és az Alstom szakemberei szerint. Ezt követően eleinte havonta egy-egy, majd pedig kettő-kettő új szerelvényt vetnek majd be, és így fokozatosan lecserélik a teljes jelenlegi flottát.
Ismét csúsztak egy kicsit
Február elején Kocsis István, a BKV vezérigazgatója még azt nyilatkozta, hogy a budapestiek már nyáron utazhatnak az új metrókocsikkal – azonban a jelek szerint ismét csúszik az időpont. Amúgy nem először, hiszen a metrókocsik leszállítására is késéssel került sor. Emiatt a főváros korábban kötbérigénnyel lépett fel az Alstommal szemben, a francia cég pedig hasonló lépést jelentett be a négyes metró építésének késése miatt.
Ami a most kezdődő teszteket illeti, azok során a metrókocsik azon funkcióit vizsgálják, amelyek az utasok utazási élményét és biztonságát a legnagyobb mértékben befolyásolják. Előbbi tulajdonságok közül elsősorban azt tesztelik, megfelel-e a szerelvény utazási komfortja az előírt kritériumoknak, a különböző korú utasok fizikai adottságainak a gyermekektől az idősekig, valamint egyaránt kényelmes-e az álló és az ülő utasok számára. A szakemberek azt is felmérik, egyenletes-e a metrószerelvény gyorsulása és lassulása, valamint problémamentesen megy-e az átállás az elektrodinamikus fékről a légfékre.
A régi szerelvényekkel ellentétben a Metropolisok kocsinként két légkondicionáló és szellőztető egységgel vannak felszerelve, melyeknek köszönhetően az utasok állandó mennyiségű és hőmérsékletű levegőáramlást kapnak még akkor is, ha a szerelvény megáll vagy várakozik. A tesztek alkalmával ezeket a berendezéseket is próbára teszik, hogy leellenőrizzék, megfelel-e az előírásoknak a levegő-befúvás mennyisége.
Nem fog odacsípni az ajtó
Az ígéretek szerint az új szerelvényeken biztonságosabb lesz az utazás, mivel az ajtók úgynevezett "idegen tárgy érzékelő" funkcióval is rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy az ajtók lelassulnak, a záródásuk megáll, ha pedig szükséges visszanyílnak, ha egy utas vagy például egy táska kerül közéjük.
A szerelvények utasterében modern utastájékoztató- és zártláncú videó megfigyelő rendszert szerelnek majd fel. A tesztek során a szakemberek ellenőrzik, megfelelő-e az automata tájékoztató rendszer működése, és megfelelő pozícióban vannak-e a szerelvény külső kamerái állítva ahhoz, hogy a vezető a belső kijelzőn a peron egészét és a szerelvény mellett tartózkodó utasokat is láthassa.
A Budapesten zajló dinamikus teszttel párhuzamosan az Alstom Transport franciaországi, valenciennes-i tesztpályáján, egy másik metrószerelvényen a tartóssági tesztek zajlanak. Utóbbiak során a jármű összesen 14 ezer kilométer fut majd.
37 jármű 215 millió euróért
Mint ismert, az Alstom Transport és a BKV 2006. május 30-án írta alá a kettes és az újonnan épülő négyes metróvonal új szerelvényeinek tervezésére, gyártására és szállítására vonatkozó szerződést. A kettes vonalra a francia cég 22 darab, egyenként öt kocsiból álló szerelvényt, a most épülő négyes vonalra pedig 15 darab, egyenként négy kocsiból álló, teljesen automata metrószerelvényt gyárt, mintegy 215 millió euró értékben. A 170 metrókocsi naponta egymillió utast tud majd szállítani a két metróvonalon.
Az M2-re szánt kézivezérlésű jármű 100 méter hosszú, teljes hosszában végigjárható lesz. 1023 utast tud majd szállítani, közülük 209-en utazhatnak üléseken. A négyes metrón 80 méter hosszú, teljes mértékben automata vezérlésű szerelvények futnak majd. Az automata irányítórendszerrel a Siemens szereli majd fel a kocsikat. Azokat 2010 végéig szállítja le az Alstom, próbaüzemük pedig - a legutóbbi információk szerint - 2011 elejére várható.
W.B.
Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok







A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









