Indulhat a létszámleépítés a Magyar Telekomnál


Elkezdődhet a racionalizálás a Magyar Telekomnál, miután a vállalat megállapodott az érdekképviseletekkel a jövő évi létszámleépítésről - tette közzé a távközlési társaság.

A Magyar Telekom közleménye szerint az érdekképviseletekkel folytatott tárgyalást követően létrejött döntésnek megfelelően a csoportszintű létszámleépítés várhatóan további 24 milliárd forint végkielégítésekkel kapcsolatos ráfordítást tesz szükségessé idén a negyedik negyedévben. (2007. első félévben 7,3 milliárd forint volt a létszámleépítéssel kapcsolatos költség és elhatárolás.) Az idén már korábban végrehajtott elbocsátások és jelen létszám-leépítési megállapodás éves szinten várhatóan 13 milliárd forint megtakarítást eredményez a csoportszintű személyi jellegű ráfordításokban.

Az érdekképviseletekkel kötött megegyezés tartalmazza az anyavállalat állományban maradó munkatársainak 2008. márciusban esedékes 5,5 százalékos bérfejlesztését is. Mindezek következtében a csoportszintű, működési tevékenységekhez kötődő személyi jellegű ráfordítások mértéke várhatóan 5 százalékkal csökken jövőre. Az elbocsátások jelentős része 2007. utolsó munkanapjával valósul meg. Így a csoport létszámra gyakorolt hatása 2008. első negyedévben jelentkezik. A létszámleépítés várhatóan 15 százalékkal csökkenti a csoport összlétszámát 2008. év végére a 2007. június végi állapothoz képest.

A fenti hatékonyságjavító intézkedések szükségesek a távközlési iparágban tapasztalt, a Magyar Telekomot is érintő kedvezőtlen tendenciák ellensúlyozására. A minden szegmensben erősödő verseny, valamint a kedvezőtlenebb szabályozói (a barangolási árak szabályozása és a csökkenő végződtetési díjak) és gazdasági környezet várhatóan negatívan befolyásolják a csoport teljesítményét a következő években. Bár az integrációs lépések és az új szervezeti struktúra egyszeri költségekkel járnak 2008-ban, összességében nélkülözhetetlenek a tradicionális hangalapú szolgáltatások csökkenő teljesítményének ellensúlyozásához és e területek eredményességének fenntartásához - áll a közleményben.

Ezzel párhuzamosan, hogy ellensúlyozni tudják a hagyományos szolgáltatásokból származó bevételkiesést, a társaság folytatja új szolgáltatási és üzleti lehetőségek felkutatását. Az új szolgáltatások, mint például az informatikai és rendszerintegrációs tevékenységek, lehetővé teszik a bevételek szinten tartását, azonban mivel ezek a szolgáltatások alacsonyabb margint biztosítanak, az EBITDA értéke várhatóan kismértékben csökkenni fog 2008-ban a 2006-os szinthez képest. 2008-ra vonatkozó részletesebb kitekintést a 2007. éves eredmények közzétételét követően ad a társaság.

A T-Mobile Magyarország tavaly márciusi beolvasztása, valamint idén októberben a T-Online hozzáférési üzletágának és az Emitelnek az anyavállalatba történt integrálása lehetővé teszi a párhuzamos tevékenységek megszüntetését, valamint a folyamatok és a csoport működési struktúrájának egyszerűsítését.

MTI/Menedzsment Fórum 




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Mesél a Malév múltjaMesél a Malév múltja

Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:27 ] Végre leszállt a Malév - olm
" Zsiday Úr! Elmagyarázná nekem, hogy a Malév 2010. év..."
[ 02:11 ] Malév után következik a BKV? - borosspet
" Ender: (...) Vannak olyan dolgok, amelyeket nem érde..."
[ 2012-02-03 ] Vámosi: ha van mód béremelésre, érdemes a SZÉP-kártyát alkalmazni - Sztrogoff
" Sztrogoff: "Ha üzenni akar az mfor.hu szerkesztőségé..."
[ 2012-02-03 ] Pénteken reggel leállt a Malév - banhegyi
" Orbán csontvázára lenne jó most már rátalálni. Na ne..."
[ 2012-02-02 ] Nem elég öreg a rally, hogy megpusztuljon - tözsdebéka
" Hihetetlen,de jan.9.-e körül fordult át pozítív tart..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.