Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Infláció alatt marad a 2012-es béremelés is
2012 már az ötödik olyan év lesz, amelyben a bérek tervezett emelkedése nem éri el az infláció növekedését. A bérkompenzációk jelentős részét ugyanis az alacsony bérű dolgozók béremelésére fordítják, olvasható a Hay Group közleményében.
A vezetők helyzete sem változik tavalyhoz képest: bár ők továbbra is nyertesei a 2011-ben bevezetett adóváltoztatásoknak, az ő bérük is az infláció alatti mértékben nő majd. A vállalatok nagy része figyelembe vette a kormányzati előírásokat a bérkompenzációra vonatkozóan, derült ki a Hay Group december végén és január elején készített felméréséből.
Azok a cégek, amelyeknél dolgoznak alacsony keresetű munkavállalók, a béremelésre fordítható keret csaknem felét (46,1 százalékot) a kötelező béremelésre használják fel idén. A felmérésében részt vevő cégek 10 százaléka számolt be arról, hogy a teljes béremelési összeget az alacsonyabb keresetűekre fordítják.
A vállalatok több mint harmada (36 százalék) azt állította, hogy a kötelező béremelés által nem érintett munkakörökben kisebb lesz a béremelés. E vállalatok körében a vezetők bérének emelkedése jelentősen elmarad majd a korábbi években tapasztaltaktól.
Ez ronthatja a magyar vállalatok vonzerejét, aminek következtében a mobilabb vezetők nagyobb fluktuációja kezdődhet meg.
A juttatások is csökkennek
A megnövekvő bérköltségeket a vállalatok egy része a juttatások csökkentésével ellensúlyozza. 2012 az első év, amikor a cafeteria terjedése komolyan megtorpan: a vállalatok 14 százaléka csökkenti az erre fordított keretösszeget.
Idén csökken a munkavállalók juttatási csomagjának nettó értéke is. Az összes vállalat bruttó értéken átlagosan mindössze 1,4 százalékkal növeli a cafeteria összegét – miközben annak adóterhe 10 százalékkal nő.
Ötödik éve, hogy a tervezett béremelkedés elmarad az inflációtól
A felmérések szerint 2007 óta nem volt olyan év, amikor a tervezett átlagos béremelések meghaladták volna az infláció értékét. 2012-ben sem lesz másként: 5 százalékos infláció mellett (a Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint) átlagosan csupán 3,6 százalékos béremelést terveznek a vállalatok.
Tavalyhoz hasonlóan idén is azt tapasztaljuk majd, hogy az alacsonyabb munkakörökben dolgozók magasabb emelésekben fognak részesülni, mint a vezetők. Fontos megemlíteni ugyanakkor, hogy január elején a vállalatok kiemelkedően magas aránya még nem tudott döntést hozni a béremelésekről. A cégek harmada tehát úgy vágott bele az idei évbe, hogy nem látott tisztán a béremelések ügyében, olvasható a közleményben.
mfor.hu

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









