Influenzajárvány idején biztonságosabb a bankkártya


A készpénzen terjedő influenzavírus kockázatát hatásosan csökkentheti a bankkártyák használata, mondta el Zdenek Houser, a MasterCard Europe Magyarországért, Horvátországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. A francia AFP hírügynökség cikke szerint ugyanis a készpénzhasználat fokozhatja a téli járványok terjedését.

Amint arról az AFP beszámolt, egy svájci bank egy genfi orvoscsoportot kért fel a kutatás elvégzésére, miután felmerült, hogy a forgalomban lévő bankjegyek és érmék milliói hozzájárulhatnak az influenzajárványok elhúzódásához.

A kutatók az influenza vírusának kis mennyiségű mintáit helyezték el bankjegyeken, melyeket azután szobahőmérsékleten tároltak. Jóllehet, ebben az esetben a vírus csak néhány óráig élt, a magasabb koncentrációjú, nagyobb vírusminták több napig is ellenállónak bizonyultak a bankjegyeken.

A kutatók szerint a legrosszabb eset, ha az influenza kórokozója emberi váladékkal együtt kerül a bankjegyre. Ilyenkor szobahőmérsékleten a vírus mintegy két és fél hétig is fertőző maradhat.

A MasterCard igazgatója a jegybank (MNB) adataira hivatkozva elmondta, hogy Magyarországon jelenleg 255 millió bankjegy és 910 millió pénzérme van aktív használatban, áll a társaság közleményében.

"A bankkártyák térnyerése segíthet a téli járványok, így az influenza elleni küzdelemben is – mondta el Zdenek Houser - hiszen ha bankkártyát használunk, sem bankjegyet, sem a gyakran érmék formájában érkező visszajárót nem kell érintenünk, így csökkenthető a fertőződés veszélye."

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.