Innovációs stratégiát sürget az innovációs szövetség


Innovációs stratégia kidolgozása szükséges ahhoz, hogy a magyar tudomány eredményei megjelenjenek a gazdasági innovációban - jelentette ki a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke szerdán Egerben.

Ehhez a kutatás fejlesztés prioritásainak kijelölése, egy stabil irányítás, illetve a finanszírozás összehangolása, továbbá az eredmények értékelése szükséges - közölte Pakucs János, az Észak-magyarországi Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének évnyitó küldöttgyűlésén.

Ugyanis, miközben Magyarország egy felmérés szerint a tudományos eredmények tekintetében a 22. helyen áll a világban, az innováció terén csak a 118., illetve az Európai Unióban a 22. - tette hozzá.

Mint elmondta, az innováció prioritásainak megfogalmazása során ki kell jelölni, hogy mely húzóágazatokat kell segítenie a tudományos kutatásnak. Ilyen lehet a járműipar, a logisztika, az egészségipar, az információs kommunikáció, illetve az energetika.

Ugyanakkor szükséges a Magyarországon működő 49 tudásközpont munkájának összehangolása. Ugyanis ezek között ma nincs kooperáció és tevékenységükben sok az átfedés.

Mindehhez stabil irányítási rendszer kell egy innovációért felelős miniszter vezetésével és az intézményrendszert irányító államtitkársággal - hangsúlyozta.

Ehhez kapcsolódik még a kutatás-fejlesztési pályázati rendszer leegyszerűsítése és az évente innovációra négy forrásból rendelkezésre álló, mintegy 250 milliárd forint felhasználásának összehangolása.

Mindez pedig csak akkor ér valamit, ha értékelhetővé válnak az eredmények. Ugyanis ma senki nem tudja megmondani, hogy kutatás-fejlesztésre felhasznált pénz miként hasznosul a gazdaságban. Ennek megváltoztatásához egy monitoring rendszer kidolgozása is szükséges - sorolta a stratégia elemeit Pakucs János.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Raiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forintRaiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forint

A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.