Intel: semmi meglepetés


A várt számokat hozta az Intel a negyedik negyedévben.

Nem tudta túlteljesíteni a várakozásokat a világ legnagyobb chipgyártója a negyedik negyedévben, melynek hátterében több tényező is áll. Egyrészt a gyártásban voltak problémák, mivel a thaiföldi gyáregységben nem a tervek szerint tudtak termelni az árvíz miatt. Ugyanakkor a fogyasztói oldalon sem volt minden rendben, akiknek nincs szükségük nagy teljesítményű gépre, azok közül egyre többen vásárolnak iPad-eket (illetve hasonló kategóriába tartozó eszközöket), ami keresleti oldalról jelent kihívást az Intel számára.
A cég nyeresége részvényenként 64 cent lett, ami meghaladja az egy évvel korábbi 56 centes szintet, és minimálisan az elemzői konszenzus felett van, melynek átlaga a FactSet Research szerint 61 cent volt. A bevételek is hasonló képet mutattak: 13,9 milliárd dollár értékű forgalmat bonyolítottak, az elemzők pedig 13,7 milliárdot vártak.
 
mfor.hu 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.