A szolgáltatók közötti verseny erősödését várja a hírközlési hatóság a szélessávú internetpiacon attól, hogy az Invitelnek, a Magyar Telekomnak és a UPC-nek mintegy 20 százalékkal kell csökkentenie az előfizető és a kapcsolási központ közötti, úgynevezett hurok átengedés havi nagykereskedelmi díját, a vezetékes telefonon történő szélessávú internet (ADSL) szolgáltatás esetében.
Jelentkezzen most!
Hogy harmóniában legyen családjával, karrierjével!
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szerint a teljes, vagy részleges hurokátengedéssel az adott helyen saját hálózattal nem rendelkező (alternatív) szolgáltatók is tudnak kiskereskedelmi szolgáltatásokat nyújtani.
Az NHH arról is döntött, hogy a szolgáltatóknak 50 százalékkal kell mérsékelniük a bitfolyam (adatforgalom) nagykereskedelmi havi díját. A kábeltévés internetes szolgáltatásokra a határozat nem vonatkozik. (A hatóság a kiskereskedelmi árról nem dönt, azt a piac szabja meg.)
A hurokátengedés a magyar hírközlési piacon még nem terjedt el, a mintegy 3,2 millió bekapcsolt előfizetői vezetékes vonal alig fél százalékára rúg az átengedett hurkok száma. Az NHH reményei szerint a közzétett változtatások áttörést hozhatnak ezen, a verseny szempontjából nagyon fontos területen, hiszen a most kialakított nagykereskedelmi feltételeknek köszönhetően további lehetőségek nyílnak meg a hatékonyan működő, alternatív szolgáltatók előtt.
hirdetés
A versenyt erősítheti az is, hogy a határozat kötelezi a szolgáltatókat a helyi bitfolyam hozzáférésen alapuló, DSL konstrukciók bevezetésére. Az intézkedések eredményeként szigorúbb lesz a hurok átengedéséről szóló szerződéses rendszer, ami hozzájárul ahhoz is, hogy gyorsabbá váljék a folyamat.
A hírközlési hatóság tanácsa még 2007-ben jelentős piaci erővel (jpe) rendelkező szolgáltatónak minősítette az Invitelt, a Magyar Telekomot és a UPC-t, mint a Monortel jogutódját. Ezért ezeknek a szolgáltatóknak referencia ajánlatot kellett tenniük a hurokátengedés havi és egyszeri nagykereskedelmi díjaira, valamint a nyújtott szolgáltatás feltételeire. A tanács határozat-tervezetét nyilvános konzultáció után, számos észrevétel figyelembe vételével véglegesítették.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.