Internetes cégeket büntetett a GVH


Jogsértő összehasonlító reklámokat tett közzé két távközlési szolgáltató, a FiberNet Zrt. és a ViDaNet Zrt., s ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). összesen 2,5 millió forint bírságot szabott ki rájuk.

A közlemény szerint a két vállalkozás elhallgatta a versenytársai által kínált internetcsomagok az övéiknél kedvezőbb tulajdonságait. A FiberNet Zrt. 2009 áprilisa és júliusa között Kalocsán, Siófokon és Nyergesújfalun internetszolgáltatását népszerűsítő hirdetéseket juttatott el a fogyasztókhoz, melyekben saját termékének árát és tulajdonságait más helyi szolgáltatók termékeinek paramétereivel hasonlította össze. Ezek az összehasonlítások a GVH vizsgálata szerint azonban nem voltak objektívek. Ezért a GVH ezt a céget 2 millió forintra bírságolta.

A versenyhatóság a bírság megállapításánál figyelembe vette a reklámok alkalmazásának időtartamát, a reklámeszközök hatékonyságát, az érintett városok lakosságát, mint megcélzott fogyasztói kör nagyságát. Súlyosbító körülményként vette figyelembe a GVH, hogy a FiberNet ellen már folyt eljárás, amely jogsértés megállapításával zárult a hűségidővel kapcsolatos kérdésekben.

Hasonló ügyben járt el a GVH a ViDaNet Zrt.-vel szemben. A vállalkozás Mindszenten összehasonlító reklámmal népszerűsítette szolgáltatását. A reklámokban azonban nem tüntette fel megfelelően, hogy saját szolgáltatásának igénybevételéhez egy éves hűségnyilatkozat szükséges, míg versenytársa csomagja ilyen kötelezettségtől mentes. A GVH a ViDaNet Zrt.-t félmillió forintra bírságolta. A hatóság enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy az akció csak csekély számú előfizetőt eredményezett a vállalkozás számára Mindszenten.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.