Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Ismét Kína a legnagyobb sörgyártó
Kína az idén több mint 27 milliárd literrel ismét átveszi a világelsőséget a sörgyártásban.
Kína az idén több mint 27 milliárd literrel ismét átveszi a világelsőséget a sörgyártásban.
Az idén 2 milliárd literrel, 7,4 százalékkal haladja meg a kínai sörgyártás a tavalyit - közölte a kínai szeszfőzdék egyesülete sörrészlegének igazgatója. A kínai sörfogyasztók tavaly 25 milliárd
liter nedűt ittak meg, és ezzel először haladták meg az amerikai fogyasztást. Az ázsiai ország piacát a hazai márkák uralják, de jelen van a Budweiser, a Suntory, a Carlsberg és a Fosters is,
számol be az MTI.
Mint azt korábban hírül adtuk, a világ legnagyobb sörgyárának a címét továbbra sem kínai, hanem egy belga-brazil konszern birtokolja. Az Interbrew és az Ambev 11,4 millió dolláros egyesülésével
létrejött InBev az előállított sörmennyiséget tekintve vezeti a sörgyártók ranglistáját. A nyáron létrejött vállalat a világpiacon 13 százalékos rendelkezéssel bír, és olyan márkák tartoznak
hozzá, mint a Stella Artois, a Beck's, a Brahma vagy a Skol.
A bevételt tekintve továbbra is a Budweiser és a Bud Light márkákról ismert Anheuser-Busch a világ legnagyobb sörgyártója.
(MTI/Menedzsment Fórum)

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







