Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Ismét az RTL vezére lett a legbefolyásosabb
A Marketing & Média szaklap második alkalommal készítette el Az 50 legbefolyásosabb ember a magyar médiaiparban című rangsort. A listára nem médiaszereplők, hanem azok a szakemberek kerültek fel, akik véleményükkel, döntéseikkel meghatározzák a magyar médiapiac trendjeit, kijelölik annak irányait, hangsúlyait. A ranglistát – az első alkalomhoz hasonlóan - Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója vezeti.
A Marketing & Média összeállítása szerint a médiapiac legbefolyásosabb embere ismét Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója lett. Nem panaszkodhatnak a TV2-nél sem, hiszen Várdy Zoltán, a csatorna vezérigazgatója három helyet előrelépve az ötödik helyen végzett.
A lista második helyén Bayer József, az Axel Springer ügyvezetője végzett, a sajtópiacot rajta kívül még a negyedik helyezést elért Szabó György, a Sanoma Budapest Zrt. vezérigazgatója képviseli a listán.
A médiaügynökségi vezetők közül a Top 50 legelőkelőbb helyét Simon Zsolt, a Mediaedge:cia ügyvezetője, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének az elnöke szerezte meg, miután a tavalyi hatodik után idén a harmadik helyezést érte el.
BekerülőkTavaly még egyedül Várdy Zoltán képviselte a TV2-t a Top 50-ben, a mostani összeállításba azonban két másik vezető is bekerült a csatornától: Gyöngyössy Bence program- és Kovács Krisztián kereskedelmi igazgató.
Rajtuk kívül még további nyolc új szereplője van a Marketing & Média 2009-es toplistájának. Közülük Mihók Attila, a Ringier Kiadó Kft. ügyvezetője érte el a legjobb helyezést, miután a 27. lett. Bekerült a Top 50-be Földes Ádám, a Da-nubius Rádió újdonsült vezérigazgatója, és Heal Edina a Sláger Rádió első embere is. A szélesebb körben kevéssé ismert médiapiaci szereplők közül pedig Holger Martens, aki a magyarországi Axel Springer társügyvezetője.
Kikerülők"Az 50 legbefolyásosabb ember a magyar médiaiparban" rangsorát a Marketing & Média szaklap szerkesztőbizottsága, valamint a magazin szerkesztőségének tagjai állították össze szavazással.
A lista tavalyi szereplői közül idén tizen nem kerültek be a Top 50-be. A legelőkelőbb helyről Simó György esett ki, aki a Magyar Telekom vezérigazgató-helyetteseként 2008-ban még a kilencedik helyezést érte el, márciusban azonban távozott a telekommunikációs cégtől.
A kikerülők között van Kovács Nimród, aki a UPC közép-kelet-európai elnöki székét hátrahagyva nyugdíjba vonult. Az idei listában már nem szerepel az RTL Klub tavaly tavasszal felmondott kereskedelmi igazgatója, Steve Varcoe, és Serényi János, aki húsz év után hagyta ott a McCann Erickson reklámügynökséget.
Nők a listánAz idei összeállításban valamelyest romlott a nő-férfi arány, a médiapiac 50 meghatározó embere között mindössze kilenc nő szerepel. Ez eggyel kevesebb, mint ami a tavalyi listában volt. Balogh Gabriella, az OTP Bank marketingvezetője tavaly távozott a pénzintézettől és nem került be az idei toplistába. Csak úgy, mint az Aegis médiaügynökséget irányító Hajós Katalin, aki idén éppen, hogy kimaradt a Top 50-ből. A két kieső helyett csak egy új belépő, Heal Edina, a Sláger Rádió vezérigazgatója képviseli a női nemet.
Azért ami a hölgyeket illeti, egy kétségtelenül pozitív trend is kiolvasható az idei összeállításból. Egyrészt a legbefolyásosabb tíz médiaszereplő közé bekerült Vidus Gabriella, az RTL Klub kereskedelmi igazgatója, másrészt a kilenc nőből nyolcan előre tudtak ugrani a toplistán. Utóbbiak közül a rekorder Kázmér Judit, a Pannon Lapok Társaságának stratégiai ügyvezetője, aki 2008-hoz képest idén 21 helyezéssel került előbbrébb és a 16. lett.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









