Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Ismét kőkemény év vár a hazai autókereskedőkre
Az idei év is szűkös esztendőnek ígérkezik a hazai autókereskedők számára - többségük úgy látja, hogy 2010-ben sem tudja növelni árbevételét, derül ki egy aktuális felmérésből. A radikálisan szűkülő kereslet miatt tavaly mintegy száz cég ment tönkre, miközben néhány kereskedő egyre nagyobb piaci részesedéshez jut. Mfor.hu tudósítás.
Az újautó-értékesítések zuhanása miatt a túlélésért küzdenek és nem látják a fényt az alagút végén a hazai autókereskedők, derül ki a PriceWaterhouseCoopers szerdán publikált, 2010. február-márciusban készült felméréséből.
Hullanak a cégek
A pénzügyi tanácsadó cég második alkalommal készített felmérést a hazai autókereskedők körében. A 2009-es évre vonatkozó kutatásban főként a fővárosban és vonzáskörzetében, illetve a 10 és 100 ezer lakos közötti városokban működő autókereskedések vettek részt.
A tanácsadó cég szerint a piacon konszolidációs folyamat zajlik: az autókereskedők száma csökken, míg néhány kereskedő egyre nagyobb piaci részesedéshez jut. A helyzet rosszabbodását jelzi, hogy 2009 végén már a kereskedők csaknem negyede mérlegelte a piacról való kivonulást – egy évvel korábban még csak négy százalék volt ez arány.
57 százalék a válság miatt megromlott pénzügyi helyzetével indokolta, hogy cége bezárását fontolgatja, 14 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy inkább más, vonzóbb befektetési lehetőségek motiválják.
Az 1000-1100 autókereskedő 5-10 százaléka meg is tette ezt a lépést, azaz mintegy száz cég húzta le tavaly a rolót a szektorban, mondta el a felmérést ismertető sajtótájékoztatón Lőcsei Tamás, a PwC cégtársa.
Ötből négy cég leépített
Sok kereskedő a nadrágszíj meghúzásával próbálta túlélni az évet: 82 százaléka hajtott végre létszámleépítést, és sokan spóroltak a marketing- és reklámköltségeken is.
Lőcsei Tamás szerint leginkább a kis és közepes méretű kereskedők küzdenek a túlélésért. Az általuk követett megmaradási stratégiák igen eltérőek: egyes cégek a karbantartásra és javításra helyezték át tevékenységük súlypontját, mások a használtautó-értékesítésre összpontosítanak. Ezt a trendet jelzi, hogy tavaly a kereskedések háromnegyedénél az összes árbevétel kevesebb mint fele jelentkezett újautó-eladásból.
2009-ben mindössze 78 590 személygépkocsit értékesítettek (a kishaszongépjárműveket is beszámítva - a szerk.) Magyarországon, ami 50 százalékos visszaesés 2008-hoz képest. Ha a forgalomba helyezett újautók számát nézzük, még nagyobb, 61 százalékos a csökkenés.

Csökkenő eladások, kisebb árrés
A kereskedőknek 88 százaléka értékesített kevesebb gépkocsit 2008-hoz képest, és mindössze 9 százalékuk számolt be növekedésről. Folytatódott az árrés esése is: 61 százaléka nyilatkozott ilyen trendről a tavalyi évet tekintve.

Járműpiac: stagnál az értékesítés
MGE: 5-10 százalékkal nőhet évente a járműpiac a jövőben
Jó üzlet a Ferrari: a Bank Centerbe költözik a budapesti szalon
Lengyelországba és Nagy-Britanniába viszik az Astra gyártását
Újabb autóipari beszállítót avattak Kecskeméten
Jelentősen visszaesett a használt autók forgalma
Az egyéni vásárlók számának zuhanása miatt a kereskedések egyre inkább a flottaértékesítés felé próbálnak nyitni. Ennek oka, hogy a céges beszerzések az átlagosnál kisebb mértékben, "mindössze" 48 százalékkal csökkentek. A még megmaradt egyéni vevők egyébként - a hitelfelvétel szigorítása miatt - jellemzően készpénzzel fizetnek, és főleg kis- és középkategóriás autót választanak.
Még mindig borúsak a kilátások
Tovább rontja az összképet, hogy a kereskedők idei évre vonatkozó várakozásai meglehetősen negatívak. A válaszadók 98 százaléka ugyanis nem vagy csak igen kis esélyt lát arra, hogy növekedjen az árbevétele 2010-ben.
A kereskedők borúlátása nem véletlen, hiszen a negatív trendek idén is folytatódnak. A Jato Dynamics adatai szerint január-májusban 49 százalékkal kevesebb újautót helyeztek forgalomba itthon, mint egy évvel korábban.
Wéber Balázs
Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









