Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
JP Morgan: Görögországban még "legalább 10 százalékos" GDP-visszaesés várható
A JP Morgan szerint a valutaunió gazdaság teljesítménye a tavalyi utolsó negyedévben csökkenni kezdett. A cég új előrejelzése szerint a recesszió 2012 harmadik negyedévének végéig eltart.
A JP Morgan szerint a főbb okok a valutauniós országokban zajló költségvetési szigorításokat, valamint a feszes hitelpiaci kondíciókat, amelyek nemcsak a perifériális országokra, hanem a központi tagállamok egy részére is jellemző.

A németek 79 százaléka elutasítja az euróövezeti kötvény ötletét
Orbán: Magyarország felkészült a görögök kilépésére
Csalódást keltő PMI adatok Németországból és az euróövezetből
Merkel a görögöket bent tartaná, eurókötvényt viszont nem akar
Nem reagált a londoni CDS-piac a Papademosz-nyilatkozatra
Geuró létrehozását javasolja a Deutsche Bank
A cég a valutauniós GDP-érték 1 százaléknál valamivel nagyobb visszaesését várja a vizsgált ciklusban a legutóbbi csúcshoz mérve. A legsúlyosabb helyzetben lévő Görögországban azonban, ahol az adósságválság kirobbanása óta 12 százalékkal zuhant a hazai össztermék, a JP Morgan londoni elemzői még további "legalább 10 százalékos" GDP-visszaesését és 2014-ig elhúzódó recessziót valószínűsítenek.
A ház Németországban nem jósol recessziót, de 2012-re mindössze 0,3 százalékos német gazdasági növekedést állított be idei első előrejelzésébe.
Franciaországban azonban a JP Morgan londoni közgazdászai szerint 2012-ben 0,6 százalékkal csökken a GDP-érték, Olaszországban pedig kétévi recesszióra számítanak a cég elemzői: becslésük szerint az olasz gazdaság teljesítménye az idén 1,7 százalékkal, jövőre 0,7 százalékkal esik vissza reálértéken.
A Centre for Economics and Business Research (CEBR) idei alapeseti prognózisa szerint a valutaunió GDP-értéke 2012 egészében átlagosan 0,6 százalékkal csökken.
A CEBR közgazdászai azonban kidolgoztak egy "kockázati forgatókönyvet" is, amely azzal számol, hogy a politikai döntéshozóknak az idén sem sikerül megegyezniük az euróválság megoldásának mikéntjéről, és ez "egy vagy több tagállam" távozásához, egyes államadósok törlesztésképtelenné válásához és bankcsődökhöz vezet.
E forgatókönyv megvalósulásának esetére a CEBR 2,0 százalékos átlagos euróövezeti GDP-visszaesést valószínűsít 2012-re.
A Capital Economics szintén azt jósolta idei évre szóló előrejelzésében, hogy 2012 valószínűleg döntő év lesz a valutaunió számára, és ha a politikusok nem állnak elő a régóta ígért átütő erejű megoldási javaslatokkal, akkor az euróövezet "megszűnik létezni jelenlegi formájában".
A ház londoni elemzői közölték: "legalábbis ez idő szerint" ez utóbbi fejleményt valószínűbbnek tartják, mint az euróválság megoldását, és azzal számolnak, hogy az idén megkezdődik az euróövezet "korlátozott formájú" felbomlása.
A Capital Economics e forgatókönyve alapján ebben az évben Görögország távozik, és 2013-ban "további kis tagállamok követik".
A ház az általa valószínűsített, ebből eredő gazdasági-pénzügyi felfordulás miatt 2012-ben 1 százalékos, 2013-ban már 2,5 százalékos euróövezeti GDP-visszaeséssel számol.
Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke ugyanakkor egyenes utalást tett arra, hogy szerinte nem esik szét az euróövezet. Rehn - akit a BBC hírtelevíziója szólaltatott meg HardTalk című interjúműsorának szerdán sugárzott kiadásában - a riporter kérdésére, hogy "egy év múlva is lesz-e 17 tagállama az euróövezetnek", némi iróniával azt mondta: "egy év múlva is 17 tagország lesz, mert a következő egy évben még nem lépnek be új tagok".
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









