Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
JP Morgan a magyar jegybanktörvény-tervezetről: a változásoknak elégnek kell lenniük
A JP Morgan értékelése szerint a magyar jegybanktörvény-tervezeten pénteken végrehajtott módosítások közül különösen kettő tűnik ki.
Az egyik az, amelynek alapján a kamatpolitikai döntéshozókat - az MNB-elnökön és alelnökein kívül - a parlament nevezi ki, vagyis ezt a jogkört nem ruházzák át az államfőre, ahogy az egy korábbi változatban szerepelt. A másik pedig az, amelyik kimondja, hogy a kormány nem tesz kísérletet az MNB és vezetői befolyásolására, és jóllehet az MNB-elnök beszámolással tartozik a parlamentnek, függetlensége azonban biztosított lesz.
BofA: a konvergenciaprogram révén "biztonságosan" 3 százalék alatt lehet a hiány
NFÜ: gyors ütemben halad az uniós források kiírása
Januártól fizethetünk az államnak a bankolásért
Matolcsy: nem lesznek további adóemelések
Matolcsy továbbra is jobban adóztatná a bankokat
Kinek mennyire fog fájni jövőre az útdíj?
A JP Morgan londoni elemzői közölték: véleményük szerint kedvező fejleményként kell értelmezni a magyar törvényhozók hajlandóságát az EU és az IMF aggályainak elsimítására.
Bár az EU-bizottság inkább a jegybanktörvény és a gazdasági stabilitási törvény tervezeteinek teljes visszavonását pártolta volna - azzal a törvénnyel együtt, amely megteremti a lehetőséget az MNB és a pénzügyi felügyelet összevonására -, "véleményünk szerint azonban a pénteki módosítások egyértelműen helyes irányba tett lépések" a jegybanki függetlenséggel kapcsolatos bizonyos aggályok kezelése szempontjából - fogalmaztak pénteki kommentárjukban a JP Morgan londoni szakértői.
A ház elemzői közölték: értékelésük szerint a pénteken végrehajtott módosításoknak már "elégnek kell lenniük" ahhoz, hogy januárban informális tárgyalások kezdődhessenek (az IMF-fel és az EU-val). A JP Morgan szakértői szerint ugyanakkor a jegybanktörvény jövő héten esedékes végszavazásáig további olyan módosítások is beterjeszthetők, amelyek lehetőséget teremthetnek akár a hivatalos tárgyalások megkezdésére is, ahogy ez az eredeti tervekben is szerepelt.
A cég elemzői pénteki kommentárjukban közölték: továbbra is úgy gondolják, hogy 2012 első negyedében elérhető a megállapodás egy elővigyázatossági jellegű készenléti csomagról, bár "változatlanul magasak annak a kockázatai is, hogy a megállapodás átcsúszik a második negyedévre".
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









