Járai: haladunk a 350-400 forintos euró felé


A forint árfolyama a 350-400-as szint felé halad, ami egy teljesen új gazdaságpolitikával még elkerülhető lenne, mondta el az mfor.hu-nak adott exkluzív interjúban Járai Zsigmond. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egykori elnöke szerint ez már klasszikus valutaválságnak felelne meg, ami 10-15 százalékos gazdasági visszaeséssel járna. Még ha ezt végül sikerül is elkerülni, akkor is 5-8 százalékos recesszióval kell számolni 2009-ben, véli a Fidesz-kormány volt pénzügyminisztere.

Járai:Járai: az MNB-nek nyomni kellene a pénzt a gazdaságba (Fotó: MTI)

- Hétfőn Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azzal kezdte beszédét a Parlamentben, hogy az egyik feladata megmenteni az országot az összeomlástól. Valójában milyen közel van ez a veszély?

- Úgy vélem, hogy a folyamatos összeomlás állapotában vagyunk. Ha nem segít a Nemzetközi Valutaalap (IMF), akkor már rég a szakadék mélyén lennénk. Az őszi hitelfelvétel óta nem kerültünk jobb állapotba, vagyis addig vagyunk úgy-ahogy víz felett, amíg kitart a Valutaalap 20 milliárd eurója.

- Vagyis, ha jól értem, amíg van a hitelkeretből, addig nem lesz államcsőd?

- Nem, lényegében hónapok óta államcsőd van, hiszen nem ad nekünk hitelt senki. De az IMF-hitel ezt elleplezi. Ha elfogy a pénz, akkor talán kapunk egy újabb hitelt, amiből egy újabb évig kihúzzuk valahogy. Végül is, ha egyszer már adtak, akkor kaphatunk másodszor is.

- A mostani napok fő izgalma a forint gyenge árfolyama, ami az egész bankrendszer megingásának veszélyét is magában rejti. Be fog avatkozni a forintpiacon az MNB?


- Nem tud, hiszen már valószínűleg elköltött néhány milliárd eurót. Egyébként is, beavatkozni csak rövid távú folyamatok esetében lehet. Ha azonban a piac úgy gondolja, hogy egy másik árfolyamon ál be az egyensúly, akkor a jegybank a piac ellen nem tehet semmit. A piac ilyenkor igyekszik beállítani a forint árfolyamát. Olyan pontot keres, amelyről úgy gondolja, hogy már ösztönzőleg hat az exportra, és ahol már érdemes forintot venni. A forint egészen eddig a szintig fog gyengülni. Nagyon nehéz megmondani, hogy ez számszerűleg 350 vagy akár 400 forintos eurót jelent majd.

- Ezt még el lehet kerülni, vagy menthetetlenül szaladunk a szakadék felé?

- Ősszel még megtehette volna a kormány, hogy csinál egy "normális" gazdaságpolitikát, amihez stabil árfolyamon tartja a forintot. Ez az opció szeptemberben még fennállt, de nem ez következett be. A másik út, amin járhatott volna, hogy egy "menedzselt leértékeléssel" beállítja a forintot egy gyengébb árfolyamra, viszonylag alacsonyabb kamatokkal. Olyan szintre, amely már elég az export segítésére. De ez sem következett be. Ezért a harmadik variáció zajlik, amikor a piac magától próbálja eltalálni azt a pontot, ahol már a gazdaság magához tér. Mivel ahogy gyengül a forint, úgy lesznek olcsóbbak a magyar bérek euróban számolva.

- Említette, hogy akár 350-400 forintos eurót is elképzelhetőnek tart. Ez milyen feltételek mellett következne be?


- Ez jelentené az államcsődöt, de reméljük, ezt el tudjuk kerülni. Mindenesetre a 350-400 forintos árfolyam felé haladunk. A kormány jelenleg abban bízik, hogy megváltozik a világgazdasági helyzet, aminek azért kicsi a valószínűsége. Ezért nekünk kellene olyan intézkedéseket hozni, amelyek helyreállítják a befektetők bizalmát.

- Mit jelentene a lakosságnak, ha mégis előállna egy olyan helyzet, amikor 350-400 forint lenne az euró?


- Emelkedő inflációt és gyors reálbércsökkenést, emellett a nyugdíjak is sokat veszítenének értékükből. Rengeteg háztartás tönkremenne, mivel nem tudnák a hiteleiket és a költségeiket fizetni. Nagyon nagy, mintegy 10-15 százalékos GDP-esés következne be. Ez lenne a klasszikus valutaválság, amivel együtt jár a gazdasági válság. De még mindig van remény arra, hogy ez nem következik be. Egy teljesen új gazdaságpolitika segítségével ez még talán elkerülhető lenne.

-
Hogyan térhet magához az export az árfolyam miatt, amikor mindenhol recesszió van és a magyar termékek egyszerűen piacot veszítenek?

- Valóban mindenhol csökken a piac, de a leggyorsabban mi süllyedünk. Legalább arra a szintre be kellene állni, ahová a többi kelet-európai országnak sikerült. Az lenne a jó, ha legalább a nulla százalékos GDP környékén lennénk. Ahogy látom, ez a befektetők értékítélete, és ezért nem vesznek forintot, sőt menekítik ki azt is, amit korábban idehoztak. Például kedden sem volt nagy az érdeklődés a három hónapos diszkont kincstárjegyek iránt, a kibocsátott 30 milliárd forintnyi kötvényre mindössze 49 milliárdnyi jegyzés érkezett.

- Miként érinti a forint mélyrepülése a kereskedelmi bankokat?

- Ahogy esik a forint árfolyama, úgy csökken a bankok tartaléktőkéje. Ugyanis a kintlévőségek értéke devizában nő, ami miatt több tartaléktőke kellene mögéjük. A külkereskedelemmel foglalkozó bankokat már feltőkésítették, és valószínűleg a többi bankot is fel kell majd. Másrészt az emelkedő törlesztőrészletek miatt sorra dőlnek be az adósok.

- A kormányzat különböző segítséget ígér a bajba jutott adósoknak, de ennek eredményéről egyelőre nem sokat hallani.

-A kormányzati segítség elsősorban lakáshitelekre vonatkozik, amik hosszútávra szólnak. De például az autóhitelek is sorra dőlnek be. Utóbbiaknál annyival könnyebb a helyzet, hogy az autó valamivel likvidebb termék. De nem biztos, hogy ezeken a nyomott árakon ez segít.

- Az IMF hétfőn a negyedéves felülvizsgálat eredményeinek ismertetése során kijelentette, hogy "további korrekciókra lesz szükség”. (Igaz, James Morsnik, az IMF delegációjának vezetője azt is hozzátette, hogy a kormány őszi vállalásai mind teljesültek – a szerk.)

- Ez így van. Alapvetően félrekezelte a kormány a válságot, és az azt kezelő intézkedések majdnem akkora kárt okoznak, mint maga a válság. Még mindig nem azt csinálja a kormány, amit kellene vagy kellett volna, azaz az állami kiadások drasztikus csökkentését. Minisztériumokat kellene  becsukni, beruházásokat kellene leállítani. Ezeket a lépéseket nem akarják megtenni, mert fájdalmas lenne a "barátoknak", vagy a kormányhoz közel állóknak. Ehelyett toldozgatnak-foldozgatnak, amivel azonban nem lehet válságot kezelni.

- Milyen politikát kellene folytatnia az MNB-nek?

- Már réges-rég teljes erővel nyomni kellene a pénzt a gazdaságba. Igaz, tett néhány lépést a jegybank, de ha közelebbről megnézzük, akkor egyik sem működik. A meghirdetett likviditásbővítő csomag alig használ valamit, és a kormányzat azon szándéka sem segít, hogy az EU-s pénzeket a gazdaságba irányítsa. Néha az ember már nem is érti, mit csinálnak. Tényleg ennyire buták lennének?

- Hétfőn mindenesetre átfogó adóátrendezést jelentett be a kormány. Ez sem pozitív dolog Ön szerint?

- Kétségtelen, vannak a csomagban pozitív elképzelések, de ezeket teljesen semlegesítik a negatív törekvések. Ennek is az az oka, hogy a kiadáscsökkentéshez nem mernek hozzáfogni. Bár ha bedől az ország, akkor a szavazókat sem tudják megkímélni, ezért igazán nehéz megérteni, mire vár a kormány. Jelenleg a hozzá nem értésnek és a kapkodásnak egy keverékét produkálja. Korábban elfogadott egy adótörvényt vagy egy költségvetést, majd másfél hónap múlva rájött, hogy az mégsem jó.

- Most ha jogilag nem is, de lényegét tekintve új költségvetést készít a kormány, és mínusz 2,5 százalékos GDP-vel számol. Ön szerint ez megalapozott várakozás?

- Ha Németországban 4 százalékos recessziót jósolnak, akkor nálunk ennél csak rosszabb lehet. Magyarországon az 5-8 százalékos visszaesés tűnik reálisnak. Sajnos egyre rosszabb a kép, egyre sötétebbek a kilátások. Sehol nem látni pozitív fejleményt, így könnyen lehet, hogy az idén még el sem jutunk a mélypontra. Viszont ha a valutaválságot nem tudjuk elkerülni, akkor ennél mélyebb zuhanás is megtörténhet.

Varga M István

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.