Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Járai szerint jogszabálysértések történtek az MNB-nél
Járai Zsigmond szerint olyan jogszabálysértések történtek a jegybankban, amelyeket az ügyészségnek kellene vizsgálnia.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelő bizottságának elnöke az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülésén, ahol az MNB tavalyi gazdálkodásának vesztesége volt a téma, azt mondta, hogy a függetlenség jegyében a jegybank számos intézkedést hozott, amely nem felel meg a társadalmi felelősségvállalásnak, hiszen a válság időszakában nem lett volna szükség béremelésre, arculatváltásra, gépkocsi-beszerzésre, kommunikációs tanácsadó alkalmazására. Járai Zsigmond közölte: a jegybank az fb megállapításait figyelmen kívül hagyta.
Simor András megismételte: az MNB gazdálkodásának sikerességét bizonyítja, hogy a 2006-os költségszinthez képest egy év működési költségeit takarították meg az elmúlt négy évben. A jegybankelnök beszélt arról is, hogy 2006 óta csökkentek a kommunikációs költségek is, 2006-ban e célra a mintegy 400, 2010-ben pedig 316 millió forintot költöttek.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









