Jászai Gellért


Az

Államigazgatási Főiskola

vezetésszervezési karán végzett 1995-ben. Ezt követően az

InterEstate

értékesítési vezetője, majd 1997-2000 között a

Gordon & Webster Ingatlan Tanácsadó Rt.

elnök-vezérigazgatója volt.

Az

SCD Group

Ingatlanfejlesztő és Beruházó Kft. 2000. évi megalakulását követően három évig a cég

ügyvezetője

, a társaság holdinggá alakulása óta a cégcsoport

igazgatóságának elnöke

Nős, két gyermek édesapja.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Mire használják mobiljukat a magyarok?Mire használják mobiljukat a magyarok?

Tíz magyarból hét küld sms-t mobiltelefonjával, ami megfelel az európai átlagnak, internetezni viszont jóval kevesebben szoktak készülékükkel, mint a kontinens átlaga - derül ki egy friss felmérésből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.