Javultak a fogyasztóvédelmi tapasztalatok a turisztikai szezonban


Egyre több az olyan vendéglátó egység, ahol nem talál kifogásolnivalót a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH).

A hatóság által az idegenforgalmi főszezon első felében lefolytatott ellenőrzések eredményei szerint az országos kifogásolási arány 20 százalék alá esett vissza, és egyre több az olyan vendéglátó egység, ahol egyáltalán nem talál kifogásolnivalót a hatóság. A megállapított jogsértések súlya csekélyebb, a halmozott jogsértések száma pedig elenyésző volt - közölte a hatóság a pénteki közleményében.

A következő ellenőrzési helyszín a Forma-1 Magyar Nagydíj területe, és a Hungaroring környéke.

A hatóság területi szervei a június 21. és július 25. közötti időszakban országszerte 6.432 próbavásárlást végeztek, és összesen 3.798 vendéglátó-ipari egységben tartottak ellenőrzést. A felügyelőségek a fenti időszakban összesen 482 próbavásárlás során, illetve 750 egységben tártak fel jogsértést.

A közlemény szerint a vízparti, gyógyturisztikai helyeken 18 százalékban, fesztiválok helyszínein 19 százalékban, turisztikailag frekventált helyszíneken, településeken 21 százalékban, nem frekventált egyéb helyeken 18 százalékban derült fény valamilyen jogsértésre. Az ellenőrzési helyszínekre vonatkozó összesített kifogásolási arány 19,7 százalék.

A 482 próbavásárlás alkalmával feltárt jogsértések jelentős részét a többletszámolások és megkárosítások tették ki, vagyis a hamis mérések, hamis számolások és a csomagolóanyag belemérése a termék tömegébe. Az üdítők szűkmérése, a meghirdetett akciós feltételek be nem tartása, a felszolgálási díj nem egyértelmű megjelölése, az eladási és egységárak feltüntetésének elmulasztása bár csökkenő számban, de még mindig visszatérő jellegű jogsértés.

Az utóellenőrzések tapasztalatai kedvező tendenciáról tanúskodnak, hiszen többségük szabálytalanság megállapítása nélkül zárult, ugyanígy nőtt azon ellenőrzött egységek száma, ahol első alkalommal került sor fogyasztóvédelmi ellenőrzésre és jogsértés nem történt.

A hatóság a Hegyalja Fesztiválon végzett ellenőrzések esetében – szemben az elmúlt évek közel egyharmados kifogásolási arányával – a próbavásárlások során hamis számolásból, hamis mérésből, valamint csomagolóanyag belemérésből eredő vásárlói megkárosítást nem tárt fel. A Balaton Sound fesztiválon végzett ellenőrzések során az illetékes felügyelőség kiemelkedő pozitív példaként értékelte, hogy sem 2009-ben, sem 2010-ben nem volt indokolt szankció alkalmazása.

A vizsgálatok elsődlegesen a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozások és az árfeltüntetésre vonatkozó mulasztások kiszűrésére irányulnak, az NFH munkatársai különös figyelmet fordítanak a vásárlói megkárosítások és többletszámolások kiszűrésére, a mérés hitelességének ellenőrzésére, az árfeltüntetési szabályok betartására.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"

Roubiniék szerint a tőzsde az év közepéig tartó szárnyalásnak indult.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 16:48 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Épelméjű
" Ha már a semmihez sem értő Roubini is emelkedést vá..."
[ 13:40 ] A Tescóval is fel kell majd vennie a versenyt a Postának - asdfgh
" Ezt a cikket biztos vmi komoly szakember írta. Kira..."
[ 11:57 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Oázis
" Azért lehetnek a felmérések szerint az elsők, mert 1..."
[ 11:46 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Tibu
" 2008-at követően nem is álltak sorban a bankok deviz..."
[ 2012-02-07 ] "Visszafordíthatatlan károkat okoz" - kemény kritika a Richtertől a kormánynak - Darth Vader
" Emellett tovább nehezíti a helyzetet, hogy megszűnik..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.