Jelentős a lemaradás a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásában


Az Európai Unió átlagához képest jelentős Magyarország lemaradása a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásában - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter az Equal Közösségi Kezdeményezés programzáró konferenciáján.

mfor.hu konferenciák
mfor.hu konferenciák

Készülnek a jövő évi büdzsék, túl sok jóra senki sem számít, az üzenetekben már most is vannak változások.
Legyen ott Ön is!

A miniszter kiemelte: a vállalatok társadalmi felelősségérzetét vizsgálva kiderült, hogy a legtöbbük már fontosnak tartja a környezettudatos gazdálkodást. A társadalmi felelősségvállalás során vizsgált 20 szempont közül a romák alkalmazása sorrendben az utolsó helyen, a fogyatékosok bevonása a munkaerőpiacra csupán a 18. helyen állt.

Az Equal program a hátrányos helyzetűeket befogadó munkahelyi gyakorlatokra keresett működő megoldásokat 180 szervezet részvételével, 38 projekt keretében - összegezte Szűcs Erika.

Magyarországon az Equal keretében a 2004 és 2006 közötti időszakra 40,4 millió euró állt rendelkezésre, amely összeg 75 százalékát az Európai Szociális Alapon keresztül az EU biztosította, míg a fennmaradó részt a központi költségvetésen keresztül a Magyar Kormány finanszírozta.

Az elsődleges célcsoportban több mint négyezer embert érintő program keretében javult a hajléktalanok munkaerő-piaci reintegrációja, valamint a gyes-ről és gyed-ről munkába visszatérő nők is eredményesebben helyezkedtek el.

A konferencián Heil Péter a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára elmondta: az Equal eredményeit több helyen is integrálták az Új Magyarország Fejlesztési Terv akcióterveibe, így több pályázatnál már megjelennek az új módszerek és technikák.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.