Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Jelentős növekedés előtt a világgazdaság
Széles bázisú, robusztus ütemű növekedés kezdődött a világgazdaságban - állapította meg pénteken az egyik vezető befektetési csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzőmenedzser-index (PMI) alapján, amely csaknem ötéves csúcson van.

Kereskedjen a világ legnagyobb tőzsdéin vagy 120 devizapárral. Tesztelje rendszerünket kockázatmentesen!
A JP Morgan, amely minden hónapban közzéteszi a világgazdaság egészére kivetített, a legnagyobb nemzetgazdaságok feldolgozó és szolgáltatási szektorainak teljesítményadataiból képzett saját, összesített beszerzőmenedzser-indexét, a múlt hónapról kiadott pénteki kimutatásában közölte, hogy az általa kiszámított összágazati kibocsátási mutató januárban 58,3 pontra emelkedett a decemberi 57,0-ről.
A ház szerint ez 2006 áprilisa óta a legmagasabb érték, és 4 százalékos - vásárlóerő-paritáson mérve 5 százalékos - éves szintre vetített világgazdasági növekedési ütemnek felel meg a jelen negyedévben. Ez az ütem több mint egy százalékponttal magasabb a hosszú távú adatsorok alapján számolt, még nem inflációs jellegű trendnövekedésnél - áll a JP Morgan pénteki londoni elemzésében.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









