Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Jelentősen lefaragná veszteségét az idén a Malév
A Malév az idén nem konszolidáltan mindössze 700 millió forint üzemi szintű veszteséget tervez a múlt évi mintegy 10 milliárd forint veszteséggel szemben - közölte Leonov Péter, a Malév igazgatóságának tagja, vezérigazgató hétfőn az MTI-vel.

A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét
Átvette a Malév két gépét a cseh Travel Service
A Budapest Airport hosszú távú megállapodást kötött a Malév leányokkal
Napokon belül megkaphatják a Malév dolgozói márciusi bérüket
Van igény budapesti központú nemzeti légitársaságra
Malév: április végén megkapják a pénzüket a dolgozók
A társaság igazgatósága a múlt pénteken hagyta jóvá a 2008. évi üzleti tervet - mondta Leonov Péter - hozzátéve, hogy a menedzsment eredeti javaslata 1,9 milliárd forint üzemi szintű veszteségről szólt. A vezérigazgató elmondta, hogy egyszeri tételnek köszönhetően a légitársaság a 2007. évet mérleg szerint 150 millió forint nyereséggel zárta.
Az idei üzleti terv realitását alátámasztja az utasforgalom eddigi növekedése. Az előző év hasonló időszakához képest 2008. januárban 4, februárban 11,3, március első hetében 10,4 százalékkal bővült a forgalom olyan időszakban, amikor az általában jó telítettségű észak-amerikai járatok üzemeltetése szünetel - magyarázta Leonov Péter. Éves szinten 7 százalékos forgalombővüléssel számol a menedzsment a múlt évi 5,9 százalék után. A ferihegyi repülőtéren március első hetében például mindössze 4,4 százalékkal több utast szállítottak, mint 2007 március első hetében.
Az üzleti terv a menetrendszerinti utasok jegyárbevételének 8 százalékos, az összes bevétel öt százalékos növekedését tartalmazza, ugyanakkor a költségek két százalékos lefaragását irányozza elő. Mindezt úgy, hogy az üzemanyagköltségek növekedésével számol a menedzsment annak ellenére, hogy az elmúlt évben sikeres fedezeti ügyletekkel jól kezelték a kerozin árának emelkedését - magyarázta Leonov Péter. Hozzátette: a menedzsment az idén is a tavalyihoz hasonlóan fedezeti ügyleteket köt az üzemanyag áremelkedésének kivédésére.
Új leányvállalat, új repülőgépek
A Malév még az idén 100 százalékos tulajdonú leányvállalatot hoz létre légicsavaros repülőgépek üzemeltetésére. A légitársaság most bérel ilyen repülőgépeket a 600-700 kilométer távolságú utakra, mert ezen a távolságon ezek a leggazdaságosabbak. Leonov Péter magyarázata szerint ezek üzemanyagfogyasztása 30 százalékkal kisebb a lökhajtásos repülőgépekénél.
A tervek szerint új légcsavaros repülőgépeket is vásárol a Malév. Jelenleg négy darab beszerzéséről tárgyalnak a kanadai Bombardier-val és az Airbust gyártó EADS leányvállalatával, az ATR-rel. A négy darab saját tulajdonú Bombardier CRJ-200-as regionális repülőgépet már eladta a Malév, de az ügylet zárása még nem történt meg - közölte a vezérigazgató.
Az idén a hagyományos piacok mellett a keleti piacoktól várja a Malév a fejlődést. Az év második felében várhatóan új útvonalakat indít a légitársaság, és növeli moszkvai járatainak számát is.
A Malév két leányvállalatától, a műszaki tevékenységet folytató Aeroplextől és a földi kiszolgálást végző Malév GH Kft.-től is nyereséget vár idén a menedzsment. Leonov Péter tájékoztatása szerint a múlt évi profitot visszaforgatják a cégekbe a szükséges fejlesztések finanszírozására. Az Aeroplexnél például az idén mintegy egymillió eurót költenek a már 120 dolgozót foglalkoztató moszkvai bázisra, amely az orosz főváros legmodernebb repülőterén, Domogyedovón van.
A vezérigazgató az új kollektív szerződésről a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban elmondta: a munkavállalóknak legalább annyira fontos lenne a kölcsönösen előnyös megállapodás, mint a menedzsmentnek. Ha ugyanis nem tudnak megállapodni az új kollektív szerződésről március 20-ig, akkor június elsejétől a Munka törvénykönyve az irányadó a munkavégzésben, ami akár az idei üzleti tervet is negatívan befolyásolhatja.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









