Jelentősen növekedett az orosz benzinimport


A világ vezető kőolajtermelőjének számító Oroszország tavaly több mint kétszeresére növelte benzinimportját a pénteken publikált statisztikai adatok szerint. Erre elsősorban azért volt szükség, hogy megelőzzék az esetleges benzinhiányt a tavaly decemberben tartott parlamenti választásokat megelőzően.

A Petromarket statisztikai adatszolgáltató szerint a benzin 90 százaléka a TNK-BP vegyesvállalat ukrajnai finomítójából érkezett Oroszországba.

A kormány tavaly májusban elrendelte a benzin kiviteli vámjának emelését, hogy mérsékelje az országban kialakult üzemanyag-ellátási zavarokat. Tavasszal Oroszország több körzetében komoly benzinhiány alakult ki, egyebek mellett azért, mert orosz cégek jelentősen növelték a benzinkivitelt.

A vám emelése ellenére 20 százalékkal nőtt az export tavaly az egy évvel korábbihoz képest, 5,7 millió tonnára, miközben az import 120 százalékkal emelkedett 1,16 millió tonnára.
 
MTI 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.