Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Jelentősen növekedhet idén az outsourcing-piac
A globális pénzügyi és gazdasági válság érezhetően fellendítette a hazai outsourcing-piacot, azon belül is elsősorban a pénzügyi és számviteli, valamint a HR tevékenységek kiszervezésének folyamatát a BDO Magyarország könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég tapasztalatait közlő közleménye szerint, amely 2010-ben a piac további dinamikus, akár 20%-os bővülésére számít. A pénzügyi és számviteli tevékenységek Magyarországon a teljes outsourcing-piac mintegy 35-40%-át teszik ki.
A pénzügyi és számviteli tevékenységek közül a vállalatok elsősorban a könyvelési, a bérszámfejtési területek, továbbá a pénzügyi és a személyügyi tevékenységeket támogató adminisztrációs feladatok kiszervezésére keresnek külső partnert. "Egy adott terület kiszervezésével a költségcsökkenés mértéke elérheti az 50-60%-os szintet is” – emelte ki Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere.
A szakember tapasztalatai szerint az Egyesült Államokból induló kiszervezési hullám hatására korábban elsősorban a nemzetközi cégek ismerték fel az outsourcing fontosságát, mára azonban a hazai vállalatok közül is egyre több éri el azt a méretbeli szintet, amely szükségessé és lehetővé teszi a könyvelési és bérszámfejtési folyamatok kihelyezését és erőforrásai átcsoportosítását.
"Mivel a cégek alaptevékenységéhez szorosan nem kapcsolódó feladatok kiszervezése a költségek csökkentésének egyik eszköze, a magyar piacon csak néhány éve elkezdődött kiszervezési folyamatok a válság hatására még inkább felgyorsultak, s az ismert statisztikák szerint a pénzügyi tevékenységek outsourcing-ja évi 10-12%-kal növekedett az elmúlt években” – fejtette ki a BDO Magyarország partnere. Hajnal Péter hozzátette: "A BDO Magyarország pénzügyi és számviteli outsourcingból származó árbevétele 2006 és 2009 között a piaci átlagot jelentősen meghaladó mértékben, mintegy 60%-kal növekedett, s 2009-ben elérte a 340 millió forintot. Az idei évben további, akár 20%-os növekedésre számítunk e szegmensben, így ebből a tevékenységből származó árbevételünk 2010-ben elérheti a 400 millió forintot.”
"Tapasztalataink szerint a vállalatok – főleg a válság idején – az outsourcingban jellemzően a költségek csökkentésének lehetőségét látják. Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy a pénzügyi és számviteli feladatok kiszervezésével a cégek további előnyökre is szert tehetnek, ilyen a hatékonyság növekedése és a szakmai minőség javulása, illetve a felelősségek megosztása is” – véli Hajnal Péter a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere.
Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









