Jelentősen visszaesett a HP nyeresége


Ugyan a meglehetősen visszafogott várakozásokat teljesítette, ám az egy évvel korábbi számokhoz képest jócskán visszaesett a HP nyeresége az első pénzügyi negyedévében.

Szerdán a tőzsdezárás után közölte az első pénzügyi negyedévére vonatkozó számait a HP, melyek az egy évvel korábbiakhoz képest jelentős visszaesést mutatnak. A társaság forgalma 30,04 milliárd dollár lett, szemben a bázisidőszak 32,3 milliárdjával. A nettó profit 1,47 milliárdot, vagyis részvényenként 73 centet tett ki, míg egy évvel korábban összességében 2,6 milliárd, míg részvényenként 1,17 dollár volt a nyereség.
Az elemzők ugyanakkor számítottak a gyengébb negyedévre, így az eredmények az  előzetes várakozással összhangban voltak. A cég részvényei a zárás utáni kereskedésben így is 1,5 százalékkal estek.
 
mfor.hu 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.