Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Jó magyar autógyárnak lenni: a Suzuki sem fizet társasági adót
Másfél milliárd eurós árbevétel mellett 4,6 millió eurós mérleg szerinti eredményt ért el 2010-ben a Magyar Suzuki Zrt - derül ki a cég nyilvános mérlegéből. A profit a felére esett, így talán nem véletlen, hogy tavaly ötszáz embert küldtek el az esztergomi gyárból, ahol átlagosan 3348-an dolgoztak. Mfor.hu-háttér.
A Suzuki új modelljéhez a Rába szállít tartozékokat
A Suzuki 2,5 millió autót adott el 2011-ben
Megtartja dolgozóit a Magyar Suzuki Esztergomban
Esztergom 940 millió forintra perli a Suzukit
Válik a két autóipari óriás - az esztergomi motor az ok
Az esztergomi SX4 miatt balhézik a Suzuki és a VW
Százszázalékos adómentességet élvez a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény alapján a Magyar Suzuki Zrt - derül ki a cég eredményeiből. Így az Audihoz hasonlóan (lásd: Győri Audi: 160 milliárdos nyereség, nulla társasági adó) a japán gyártó sem fizetett be egy fillér adót sem 4,6 millió eurós (mintegy 1,2 milliárd forintos) nyeresége után. Az eredményekből az is kiderül, csak sztereotípia, hogy itthon fogy a Suzuki: az exportárbevétel tízszer annyi volt, mint a magyar piac értékesítése 2010-ben.
Felére esett a profit
Rossz éve volt tavaly a "mi autónknak", hiszen a 2009-es közel 9 millió eurós mérleg szerinti eredmény 4,6 millióra csökkent. A jelenlegi árfolyamon számolva 1,2 milliárd forintos profit tehát majdnem a fele az egy évvel korábbinak. Az árbevétel viszont kisebb mértékben csökkent: a 2009-es 1,596 milliárd euró után tavaly 1,535 milliárd eurót (mintegy 414,5 milliárd forint) volt.
Az árbevételen belül sokkal nagyobb részt tesz ki az exportértékesítés, 1,4 milliárd euró értékben vittek ki Suzukikat hazánkból. Eközben a belföldi piac 135,8 millió euróra (36,7 milliárd forintra) esett az egy évvel korábbi 198,4 millióról. Azaz a japán autógyár eredményén is látszott a magyar autópiac jelentős visszaesése, miközben a külföldi értékesítést a roncsprémiumok támogathatták.

- Hol a pénz a kuponozásban?
- Kupon és/vagy klubkártya?
- Lojalitásprogramok tapasztalatai
- Hogy működnek a kedvezménykáryták?
A cég próbált spórolni a kiadásokon, az anyagjellegű ráfordítások 1,369 milliárd euróra estek vissza az egy évvel korábbi 1,43 milliárdról. Szintén költségkímélés volt az oka az elbocsátásoknak, a 2009-es 3801 fő után tavaly átlagosan 3348 ember dolgozott az esztergomi gyárban, azaz majdnem ötszáz ember munkáját köszönték meg.
Nem divat adót fizetni
Az Audihoz hasonlóan a Magyar Suzuki Zrt. is nulla forint társasági adót fizetett be 2010-ben az államkasszába, ugyanis a cég beruházási adókedvezményben részesült. A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény értelmében ugyanis a legalább tízmilliárd forint értékű beruházások után tíz évig adókedvezmény illeti meg a cégeket akkor, ha a beruházás legalább 500 fővel növeli a foglalkoztatotti létszámot.
Az 1,2 milliárd forintos mérleg szerinti eredmény után egyébként közel 240 millió forint lett volna a japán gyártó adófizetési kötelezettsége a társasági adó 19 százalékos kulcsával számolva. 2009-ben még volt egy 180 594 eurós adófizetése a Suzukinak, ugyanis a szolidaritási adó alól ők sem mentesültek, ezt az adónemet azonban azóta eltörölték.
Az mfor.hu hétfőn számolt be arról, hogy a győri Audi 591,8 millió eurós (mintegy 160 milliárd forint) mérleg szerinti eredményt ért el 2010-ben, ami majdnem a duplája volt az egy évvel korábbi 291,2 millió eurónak. A német autógyár 2011 végéig élvez mentességet a társasági adó alól, azonban a tervezés alatt álló újabb beruházással további évekre kerülhetik el, hogy adót kelljen fizetniük. A tavalyi eredményük után egyébként 95 millió eurót (25,7 milliárd forintot) kellett volna befizetniük az államkasszába.
Beke Károly
mfor.hu

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









