Megéri a cégeknek fenntarthatósági programokba fektetni


A vállalatok nem használják ki a fenntarthatósági programokban rejlő üzleti előnyöket – derült ki a BT által finanszírozott nemzetközi tanulmányból. A megkérdezettek mintegy fele (46 százalék) szerint a vállalati fenntarthatósági programok hozzájárulnak a márka értékének növekedéséhez, ugyanakkor csak 20 százalékuk szerint vezetnek jobb jövedelmezőséghez.

A kutatás során kiderült, hogy míg a fenntartható fejlődés témáját kiemelten kezelik a vállalatok, a vállalatvezetők még mindig nincsenek tisztában azzal, milyen módon használhatnák ki ezt eladásaik során. A megkérdezettek egyharmada (33 százalék) vélekedett úgy, hogy vállalatának fenntarthatósági törekvései csupán azokra a piacokra koncentrálódnak, ahol az valóban mérhetően befolyásolja az ügyfelek vállalatról alkotott képét. Körülbelül ugyanennyien (31 százalék) gondolták úgy, hogy vállalatuk fenntarthatósági törekvései sokkal inkább fókuszálnak a kommunikációra, mintsem a valódi változásra.

„Számos vállalat estében a puszta szónoklást már felváltották a valós üzleti kezdeményezések – mondta James Watson, az Economist brit gazdasági hetilap kutató részlegének szenior szerkesztője. – Ennek ellenére a vállalatok társadalmi és környezeti hatásaik kezelésében kommunikált eredményei nem mindig tükrözik a vállalatvezetők valós elkötelezettségét. A vállalatoknak olyan stratégiát kell kidolgozniuk, mely segítségével az alkalmazottak napi munkájukon keresztül köteleződhetnek el a fenntarthatóság iránt.”

A vállalatok 40 százalékában a fenntarthatósági programért felelős munkatárs nem készít közvetlen jelentést a vezetés számára, míg a megkérdezett vállalatok 23 százalékában egyáltalán nincs a fenntarthatósági program irányítására kinevezett felelős, áll a BT közleményében.

"A vállalatok vezetői tehetnek azért, hogy a fenntarthatósági programok ne csak a társadalom és a környezet, de a jövedelmezőség céljait is szolgálják. A szervezetek – ideértve a BT-t is – még az út elején tartanak, itt az ideje hát, hogy a vezetés példát mutasson. Az a tapasztalatunk, hogy a fenntarthatóság nem zéróösszegű játék. Minden érintett jól jár vele – a helyi közösségek ugyanúgy, mint a fejlődő országok és a környezet" - közölte Francois Barrault, a BT Global Services elnök-vezérigazgatója.

Menedzsment Fórum 




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"

Roubiniék szerint a tőzsde az év közepéig tartó szárnyalásnak indult.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 16:48 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Épelméjű
" Ha már a semmihez sem értő Roubini is emelkedést vá..."
[ 13:40 ] A Tescóval is fel kell majd vennie a versenyt a Postának - asdfgh
" Ezt a cikket biztos vmi komoly szakember írta. Kira..."
[ 11:57 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Oázis
" Azért lehetnek a felmérések szerint az elsők, mert 1..."
[ 11:46 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Tibu
" 2008-at követően nem is álltak sorban a bankok deviz..."
[ 2012-02-07 ] "Visszafordíthatatlan károkat okoz" - kemény kritika a Richtertől a kormánynak - Darth Vader
" Emellett tovább nehezíti a helyzetet, hogy megszűnik..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.