Idén is lekörözi az Airbus a Boeinget


Az Airbus várhatóan idén is több megrendelést gyűjt be, mint a legnagyobb riválisa, az amerikai Boeing Co., ahol még a továbbfejlesztett gépekre sem érkezett előzetes megrendelés.

A továbbfejlesztett A320neo bemutatása után egy karnyújtásnyira kerültek ahhoz a repülőgépgyártó vállalat, hogy elérjék a 2007-es év rekordját, amikor is 1341 megrendelést kaptak. A francia székhelyű Airbus 1038 gépre kapott megrendelést azt követően, hogy az év első hónapjában 141 visszamondásuk volt - tudatta a cég egy tegnapi közleményben. Az új igények egyébként a 918 Neo-kra is vonatkoznak, melyek egy, a már meglévő A320-soknál üzemanyag-takarékosabb motorokkal vannak felszerelve. A napokban az ausztrál Qantas légitársaság jelezte az igényét 110 ilyen gépre, és novemberre további megrendelések vannak kilátásban a Dubai Air Show-nak köszönhetően.

Az európai repülőgépgyártó idén eddig 374 gépet adott át a partnereinek, köztük 296 egyfolyosós gépet, 62 szélestörzsű és 16 darab A320-ast. A társaság erre az évre vonatkozó célja egyébként, hogy 530-ra növelje ezt a számot, mely között 25 kétszintes A320 van, melyek következő szállítása jövő héten történik meg a kínai légitársaság részére.

Fejlődjünk a válságban
Fejlődjünk a válságban

• "Határtalan sikerek" – magyar menedzserek, és vállalatok nemzetközi porondon
• "Válságban is növekszünk, aki mer, az nyer" - módszerek, tapasztalatok átadása
• "Vállalati jövőkép" – Vállalatvezetők lépései, tervei az előrejelzések tekintetében a 2012-es évre vonatkozóan

Jelentkezzen konferenciánkra!

Évek óta az Airbus nyeri a versenyt

A megrendelési harc már évek óta tart az Airbus és a Boeing között, amit 2007 év óta rendre az európai cég nyer meg, és az első három negyedév tendeciáját nézve, idén is hasonlóra lehet számítani, hacsak valami rendkívüli nem történik.

Ezzel szemben azért a chicagói székhelyű Boeing sem panaszkodhat az idei évet tekintve, annak ellenére, hogy 105 törölt szerződésről adhat számot. 426 megrendelés érkezett hozzájuk, míg előző év azonos időszakában 392 volt ez a szám. Az átadott gépeket illetően idén 349-et szállítottak le, amit az év hátralévő részében 485-495-re tudnak növelni.

Az új fejlesztést tekintve sem áll jól a Boeing, hiszen míg a továbbfejlesztett A320neo-ra 14 partnertől már 918 gépre kötött szerződést az Airbus, addig az amerikai társaság még egyetlen egyet sem tud felmutatni az új 737 MAX-ok esetében, csak 496 előzetes igény érkezett hozzájuk. A Boeing augusztusban bejelentette, hogy az 737-es új motorokkal rendelkező változatát akarja megépíteni, és ennek érdekében folyamatosan dolgoznak a teljes konfiguráción. (Korábban egyébként a 787-es géptípus építése körül is akadtak nehézségei a Boeingnek).

"Az előzetes igények csak akkor lesznek véglegesítve, ha a részletek teljesen kidolgozottakká válnak, azt azonban nem tudjuk megmondani, hogy ez mikor lesz" - mondta Marc Birtel, az amerikai repülőgépgyártó szóvivője tegnap.

Székely Sarolta

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.