Jól fogy karácsonykor a vállalatirányítási rendszer


Úgy tűnik, ha egy kis- vagy közepes vállalat egész évben jól teljesített, ERP-rendszert kap karácsonyra. A kkv-szektornak szánt vállalatirányítási rendszerek piacán az eladások 40 százaléka december hónapban realizálódik.

Már az idén elkezdődött, és minden valószínűség szerint a következő évben folytatódik a kis- és középvállalati ERP-eladások szárnyalása - nyilatkozta Zoltai Zoltán, az SAP egyik legnagyobb hazai szállítója, a HostLogic Kft. Business One (B1) divíziójának vezető tanácsadója. Ez azonban még nem magyarázza, hogy az SAP B1 rendszerek több mint egyharmada pont decemberben talál gazdára.

Ennek legfőbb oka, hogy a vállalatok az év végén tudják felmérni, "mennyi pénzük maradt" beruházásra, ekkor képződik némi szabadon befektethető tőke. A másik ok, hogy az ügyfelek zöme inkább teljes évet szeretne kezelni vállalatirányítási rendszerében, és az SAP B1 rövid bevezetési ideje néhány hét tanácsadás után lehetővé teszi az éles üzemet. Ezt erősíti, hogy az SAP jelentős licenc-kedvezményekkel támogatja az év végi eladásokat, amellyel természetesen számos ügyfél szeretne élni. Mindezek után nem meglepő, hogy országosan 300 felett van a bevezetett B1 megoldások száma.

Az általánosabb piaci fellendülés oka is prózai: ma már megfelelő szervezeti működés, valamint naprakész információk hiányában nagyon nehéz érvényesülni a fontosabb piacokon. Erre az utóbbi években a kkv-szektor is ráébredt, ami a tapasztalható dömpingkereslet egyik mozgatóereje. A másik ok, hogy a fejlesztői oldal az utóbbi időben sorra hozza ki a kifejezetten e vállalati kör számára optimalizált, megfizethető megoldásokat, melyek a kisvállalati piacon belül is iparáganként (külön a szállítmányozó és gyártó cégeknek stb.) szakosodtak tovább.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.