Jól megy a Bonbonettinek



Regionális vezető szerepre tör az édesiparban a tavalyi 12 milliárdos forgalmát az idén várhatóan öt százalékkal növelő Bonbonetti csoport - közölte a Világgazdasággal Sánta Sándor, a cégcsoport vezetője. Hozzátette: még jelentősebb bővülésre számítanak a vállalatnál a profitot tekintve.

A kedvező eredményekben jelentős szerepet játszik a Stollwerck Budapest Kft.-t, a nagykanizsai székhelyű Choco Bonita Édesipari Kft.-t, valamint a Bonbonetti Kereskedelmi Kft.-t magában foglaló cégcsoporton belül 2005 elején végbement jelentős átalakulás, valamint az új stratégia. A középpontban a vállalat értékeit képviselő márkák erősítése, a nyereséges termékekre és piacokra való összpontosítás, valamint a költséghatékonyság növelése áll.

Magyarországon az elmúlt években folyamatosan nőtt az édességfogyasztás, a 2001-es 28 ezerről tavalyra már 33 ezer tonnára (keksz és ostya nélküli adat). Még szembetűnőbb a növekedés az idei első fél évet vizsgálva, amikor már 11 százalékkal bővült a fogyasztás a múlt év azonos időszakához képest. A bővülő piacon meglévő részesedése megtartása, illetve növelése érdekében a Bonbonettinél a kínálat megújítása mellett döntöttek, ennek megfelelően ősszel a cég több új termékkel is megjelenik. Az évi 4-5 ezer tonnás szaloncukorpiacon pedig 40 százalékosra nőhet a részesedésük - értesült a Világgazdaság.





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.