Jön a negyedik műszak - túl vannak a válságon a termelő cégek


A válság ellenére sem veszítették el stratégiai szerepüket a külföldi tulajdonú magyar leányvállalatok humán-erőforrás (HR) részlegei, miközben a magyar HR szakemberek szerepe és gyakorlata igencsak változatos volt az utóbbi években - derül ki egy felmérésből.

Carat Boutique Hotel
Carat Boutique Hotel

Rendezvény helyszínt keres? A Carat Boutique Hotel konferencia termei és étterme lehetőséget ad számtalan rendezvény típus lebonyolításához 80 főig.

További információ

A 12 országra kiterjedő nemzetközi kutatás eredményeit szerdán a Joint Venture Szövetség Emberi Erőforrás Munkabizottságának nyílt ülésén mutatták be Budapesten. A szakemberek azt vizsgálták, hogy a multinacionális vállalatok kelet-közép-európai leányvállalatainál hogyan alakult az emberi erőforrás menedzsment szerepe és az ezzel kapcsolatos gyakorlatok 2008-2009-ben.

Poór József, a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság-és Társadalomtudományi karának tanára előadásában hangsúlyozta: a konkrét példák azt mutatják, hogy a termelő vállalatok a válság idején úgy oldották meg a létszámkérdéseket, hogy vagy már a krízis előtt karcsúsítottak, vagy eladták profilidegen részlegeiket. Ezen kívül több termelő cég bevezette a rugalmas munkavégzést, most pedig már a válságból való kilábalást jelzi, hogy bevezetik a negyedik műszakot. Elmondta: a gyógyszercégeknél, illetve a fejlesztő szolgáltató vállalatoknál jelentősen nőtt az alkalmazottak létszáma.

Karoliny Mártonné, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi karának docense azt emelte ki, hogy a megkérdezett vállalatok 70,3 százaléka a hatékonyságot nevezte meg a legfontosabb versenytényezőnek, 55,4 százalék a pénzügyi forrásokat, 48,6 százalék pedig a munkaerő minőségét említette. Mint hozzáfűzte, a cégek HR szakembereinek létszáma 2009-ben 4 százalékkal 861 főre nőtt az előző évhez képest, ezzel egyidejűleg pedig 9 százalékkal - 74 főre - csökkent az egy HR alkalmazottra jutó létszám.

A docens elmondta, a HR területen dolgozók többsége - kicsit több mint 63 százaléka - 2008-ban és 2009-ben is a 25-45 éves korosztályból került ki, a 45 éven felüliek aránya pedig mindkét évben 21 százalék körül volt.

A felmérésből kiderül az is, hogy a megkérdezett HR vezetők, munkájuk legkritikusabb területének az alkalmazottakkal való kommunikációt, a javadalmazási kérdéseket, és az emberi erőforrás tervezést tartják - mondta Karoliny Mártonné.

A kutatás során Magyarországon 74, összesen 120 ezer  munkavállalót foglalkoztató céget kérdeztek meg, amelyek árbevétele 2009-ben folyó áron meghaladta a 7 milliárd forintot. A felmérés eredményeinek régiós, és egyéb, összehasonlító elemzéseit márciusban hozzák majd nyilvánosságra a szerzők - ismertette Poór József.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.