Leminősíthetik hazánkat - Esik a forint

nyomtatáse-mail küldésCikk betűméretének csökkentése

Negatív figyelőlistára helyezte hazánkat az egyik nemzetközi minősítő, ezzel egy esetleges leminősítést helyezett kilátásba. A cég szakemberei elsősorban az IMF-tárgyalások megszakadásával indokolták a döntést, szerintük a bizonytalanság nem kedvez hazánknak, így könnyen elveszíthetjük "Baa1" besorolásunkat.

Alig hagyta itt az IMF és az Európai Unió delegációja hazánkat, napokon belül a hitelminősítők is reagáltak a hírre: a Moody's Magyarország "Baa1" minősítésének rontását helyezte kilátásba a tárgyalások megszakadása miatt. A hírre a forint azonnal reagált: néhány perc alatt 285 fölé ugrott az euró árfolyama.

A forint és a tőzsde azonnal reagált

A bejelentés után nem sokkal 285,74 forintot kellett adni egy euróért a bankközi devizapiacon, ami nagyjából egy százalékkal magasabb volt a csütörtöki szintnél. A dollárral szemben 221,61-ig gyengült a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frankért 212,23 forintot kellett adni. 

A bejelentés után a tőzsde is megingott kicsit, azonban hamar újra felfelé kezdett kapaszkodni, így délelőtt a BUX index csütörtöki záróértéke körül állt.

Csütörtökön lényegében biztossá vált, hogy hazánk nem köt új megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal, Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis kijelentette, hogy a jelenlegi hitelcsomag októberi kifutása után nincs tovább dolgunk a szervezettel.

A Moody's elemzői éppen a pénzügyi bizonytalanságot és a tárgyalások körüli huzavonát említik elsődleges okként a negatív figyelőlista kapcsán. A cég a Baa1-es országminősítés várható lerontása mellett a banki devizaalapú betétekre vonatkozó Baa1-es besorolási plafont is csökkentheti arra hivatkozva, hogy nőtt a devizabetétek befagyasztásának kockázata.

Hazánk Baa1-besorolása mellett eddig is negatív kilátást fogalmazott meg a Moody's, azaz benne volt egy leminősítés a pakliban. A mostani figyelőlistára helyezés azonban még egy fokozattal negatívabb jelzés. A cég elemzői szerint Magyarország kilátásai a jövőben attól függhetnek, hogy a kormány elkötelezett lesz-e a reformok mellett.

A hitelminősítő szakemberei rengeteg bizonytalanságot látnak a magyar költségvetéssel és a gazdasági pályával kapcsolatban, a közleményben az olvasható, hogy a magyar gazdaság legfőképpen a magán- és az állami szektor eladósodottsága miatt sebezhető. A cég szerint a leminősítés egy fokozatot jelenthet. A devizapiaci kereskedők szerint a nemzetközi hitelminősítő a leminősítés kilátásba helyezése után azt meg is lépi majd.

Magyarország szuverén adósságát a három legnagyobb hitelminősítő - Standard & Poor's, Moody's Investors Service, Fitch Ratings - egyaránt a közepes befektetői sávban, de három különböző szinten tartja nyilván. Az S&P "BBB mínusz" osztályzatánál a Fitch egy fokozattal magasabb, "BBB", a Moody's még eggyel jobb, "Baa1" (a másik két cég metodikájában "BBB plusz"-nak megfelelő) besorolással listázza a magyar államadósságot. Az S&P tavaly negatívról stabilra javította a magyar osztályzat kilátását, az előző kormány által tett költségvetési konszolidációs erőfeszítések eredményeire hivatkozva. A Fitch negatív kilátást tart érvényben a magyar besorolásra.

Hétfőn már figyelmeztettek

A Moody's szakemberei a hét elején már egy elemzésükben kifejtették, hogy az IMF-tárgyalások megszakadása rossz hír, mivel növelheti a volatilitást a piacon. 

A hitelminősítő Magyarországért felelős elemzője telefonon nyilatkozott a Bloombergnek, Dietmar Hornung azt emelte ki, hogy hazánk magas adóssága miatt emelkedhetnek a finanszírozási költségek. Akkor még a szakember úgy nyilatkozott, hogy fenntartják hazánkkal kapcsolatban a Baa1 besorolást negatív kilátással.

Hornung a hét elején még arra számított, hogy a magyar kormány ősszel újrakezdi a tárgyalásokat a nemzetközi hitelezőkkel, és az önkormányzati választások után megállapodnak a felek. Ezért is lehettek fontosak Orbán Viktor tegnapi szavai, a miniszterelnök ugyanis lényegében elismerte, hogy hazánk nem is törekszik majd a megállapodásra az IMF-fel, csak az Európai Uniót tekinti tárgyalópartnernek. 

Menedzsment Fórum



Töretlenül bízik a magyar Orbánékban a gyenge forint ellenére is

Nem meglepő, hogy tartós a kormány iránti bizalom, a jelenlegi gyenge forintárfolyam ugyanis nem csapódik le közvetlenül a pártpreferenciákban - mondta az mfor.hu által megkérdezett politikai elemző. A szakember szerint az őszi IMF-tárgyalások jelenthetnek majd kockázatot a kormány számára, a magasabb törlesztőrészletek pedig csak hosszabb távon jelenhetnek meg a bizalomban. Mfor.hu-háttér.

.
Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

.
hirdetés
Matolcsy: 2030-ra jobban élhetünk, mint az európai átlagMatolcsy: 2030-ra jobban élhetünk, mint az európai átlag

A következő három évben hazánk finanszírozható a piacról, a befektetők bizalma visszatért Magyarország iránt, ezért nem vagyunk egy kategóriában Görögországgal. Matolcsy kijelentette, nem lesz új IMF-szerződés, bízunk magunkban. Mfor.hu-tudósítás.

.
Olvasói sarok
[ 10:58 ] Töretlenül bízik a magyar Orbánékban a gyenge forint ellenére is - Idegen
" Az viszont hogy nem bíztok, az hátra- és lehúz. Mert..."
[ 07:19 ] A visszhang.... - NoDuma
" Kaboca: Korrektul igyekeztem valaszolni, de ismet sz..."
[ 2010-09-01 ] Áttörte: 220 felett a svájci frank, történelmi csúcson az alpesi valuta - FeketeVipera
" "220 felett", avagy mit is mondott a frank árfolyamr..."
[ 2010-08-30 ] Szerdától 75 wattos izzót sem lehet kapni - Alex323
" Kedves Kázmér, a halogénizzók sajnos nem energiataka..."
[ 2010-08-30 ] Rogoff: Görögország a segélycsomag ellenére is csődbe megy - Mihály Géza
" Érdekes, hogy az európai államoknál sokkal nagyobb p..."
További témák >>
hirdetés
.