Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Jóváhagyta az EU az újabb hitelrészlet folyósítását Portugáliának és Írországnak
Döntöttek az Európai Unió tagországai pénteken arról, hogy folyósítják Írországnak és Portugáliának a korábban megállapodott többéves hitelcsomag következő részleteit. A tagállamok kormányait képviselő Tanács közleménye szerint Írország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hozzájárulásával együtt 7,5 milliárd, Portugália 11,5 milliárd euró hitelt kap ebben a hónapban, illetve október elején.
A döntés úgynevezett írásos eljárással született, előzménye pedig az volt, hogy a két ország gazdasági programjának alakulásáról az EU és az IMF szakértői nyáron pozitívan foglaltak állást. A brüsszeli és washingtoni székhelyű intézmények küldöttségei júliusban, illetve augusztusban látogattak el a két érintett euróövezeti országba, és már akkor megállapították, hogy a programok megfelelően haladnak, a bejelentett lépések tükrözik a hatóságok elkötelezettségét a pénzügyi konszolidáció és a versenyképesség növelése mellett.
A mostani hivatalos döntés így nem számít meglepetésnek egyik ország esetében sem. Következő részletként Írországnak az EU - az euróövezeten kívüli Nagy-Britanniával együtt - 6 milliárd eurót folyósít, az IMF pedig 1,5 milliárdot. Portugália esetében az uniós részesedés 7,6 milliárd euró, a valutaalapé 3,9 milliárd. Az EU és az IMF Dublin támogatására tavaly 85, Portugália segítésére idén 78 milliárd eurós hitelprogramot indított.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









