Jóváhagyta az EP Horvátország EU-csatlakozását


Jóváhagyta Horvátország európai uniós csatlakozási szerződését csütörtöki plenáris ülésén az Európai Parlament.

A szerződést a tervek szerint jövő pénteken, az EU-tagországok állam- és kormányfői találkozóján írják alá. Az ezt követő ratifikációs folyamat sikeres lezárultával - várhatóan 2013 közepétől - Horvátország lesz az EU 28. teljes jogú tagja.

A magyar néppárti képviselőcsoport a brüsszeli plenáris szavazás után kiadott közleményben az EU előző, magyar soros elnökségének sikereként méltatta a szerződés megszületését. "A Horvátországgal való csatlakozási tárgyalások eredményes júniusi lezárulása a magyar soros elnökség elvitathatatlan érdeme. A magyar elnökség komoly erőfeszítéseinek köszönhetően ugyanis minden, 2011 elején még nyitott kérdést sikerült Horvátország és az Európai Unió között rendezni" - áll a szövegben.

Hatékony direkt marketing és adatkezelés - Kedvezményes jegyek az mfor.hu olvasóinak!

Az előző napi vitában felszólalva, Göncz Kinga (MSZP) volt külügyminiszter is fontosnak mondta, hogy a tárgyalásokat a magyar elnökség alatt sikerült lezárni. "Magyarország mindig elkötelezett volt egységesen arra, hogy segítse Horvátországot és a horvát csatlakozási folyamatot" - szögezte le.

Horvátország szerinte jó példa a térség többi nemzete számára is, amelyek az Európai Unióba igyekeznek. A pozitív szavazásnak "az az üzenete, hogy ha teljesítik a feltételeket, akkor az unió nyitva áll előttük, és az Európai Unió tartja a szavát" - fogalmazott.

A néppárti közlemény szerint "az elsöprő mértékű támogatás egyértelmű üzenet a csatlakozásra váró országoknak: a bővítés folyamata nem állt meg, az Európai Unióhoz való csatlakozás lehetősége - a szükséges reformok véghezvitele esetén - továbbra is nyitott a szomszédos országok számára".

Az EP-szavazáson több mint 560-an voksoltak Zágráb javára, mindössze 32 ellenszavazat mellett.

Az uniós parlament a határozatban egyúttal ismét felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy Horvátország folytassa erőfeszítéseit a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcban, valamint az igazságszolgáltatás terén.

Felszólalt a vitában a romániai magyar Sógor Csaba is, aki egyebek között azt hangsúlyozta, hogy "a Nyugat-Balkán integrációja csak akkor lehet sikeres, ha a kisebbségi kérdéskört nem söpörjük szőnyeg alá". "Meggyőződésem, hogy Horvátország a csatlakozás után sem téved azon tagállamok útjára, akik semmibe vették a csatlakozás előtti ígéreteiket a kisebbségvédelem területén" - fogalmazott az erdélyi képviselő.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.