Jóváhagyták az Enron csődjavaslatát



A minden idők egyik legnagyobb vállalati csődjét elszenvedő Enron számára immár reális esély nyílt tevékenysége folytatására.

Az ügyben illetékes szövetségi bíró csütörtökön jóváhagyta a vállalat reorganizációs és hiteltörlesztési tervét, így két és fél év után a könyvelési csalásba is keveredett vállalat kikerülhet a csődvédelem alól - számolt be a CNN Money.

A társaság reorganizációs tervével korábban egyetértett a hitelezőket képviselő ügyvédi iroda is. A procedúra kapcsán már csak a kintlevőséggel rendelkező vállalatok jóváhagyása szükséges, ám ők szinte biztosan gördítenek akadályt az energia-kereskedő vállalat tervei elé, hiszen így legalább veszteségeik egy kis része megtérülhet.

(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
Újra börtönbüntetés az Enron ügyében
Még az Enron is megúszhatja a csődöt
Egymilliárd dolláros számla maradhat az Enron után





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.