Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Jövő év elején indul az APEH és VPOP összevonása
2011. január 1-jén indul el az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Vám- és Pénzügyőrség integrációja; az új szervezet várhatóan Nemzeti Adó- és Vámhivatal néven fog működni önálló kormányhivatalként – közölte Varga Árpád, az APEH elnökhelyettese pénteken Szegeden.
Az összevonás eredményeként egy kézbe kerül a költségvetési bevételek nyilvántartása, beszedése és ellenőrzése – mondta a szakember a 48. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásán.
Még egymillióan nem nyújtották be az adóbevallást
A NAV közzétette a júniusban elszámolható üzemanyagárakat
Több száz fiktív cég akadt fenn a NAV rostáján
Tavaly 33,5 milliárd forint import áfát szedett be a NAV Reptéri Főigazgatósága
Tájékoztatást tett közzé a NAV az adóelőleg-nyilatkozatokról
Hatékonyságjavulást ígért az adóhivatal
A párhuzamosságok felszámolása költségcsökkentést is eredményez, az egyablakos rendszer kialakítása pedig az adóalanyok számára is egyszerűbbé teszi az ügyintézést – tudatta az elnökhelyettes.
2011. január 1-jével csak a vezetői szintek olvadnak össze, a szakfőosztályok önállóak maradnak, egészen addig míg az egységes folyószámlarendszer nem alakul ki. A szervezet élén elnök áll majd, az ő munkáját a bűnügyi, a vám, az adó, az informatikai és a gazdasági területért felelős elnökhelyettes segíti majd – mondta Varga Árpád.
Az integráció nyomán egy intézményrendszerbe kerül az adóhivatal 15 ezer és a vám- és pénzügyőrség 7 ezer alkalmazottja. A szakember szerint azonban nem szabad lebecsülni az eltérő szervezeti kultúrából fakadó nehézségeket, komoly feladat lesz a fegyveres és a civil testület szemléletbeli különbségeinek áthidalása.
Az elnökhelyettes úgy látja, az adóhivatal 90 milliárd és a vám- és pénzügyőrség 40 milliárd forintos éves költségvetése fedezni fogja a működési költségeket. Az összeolvadás során szükségszerűen közelíteni kell a két szervezet munkavállalóinak bérezését – tette hozzá.
Varga Árpád előadásában kitért arra is, világtendencia a két szervezet összevonása, a szakember példaként Észtországot említette, ahol három esztendő alatt valósult meg az adó- és vámhivatal integrációja.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









