Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Jövő héten is sztrájkolnak a hazai vasutasok
Hatórás sztrájkot tartanak a vasutasok november 21-én 6 és 12 óra között a szárnyvonalak bezárása elleni tiltakozásul és az érdemi tárgyalások megkezdéséért - jelentették be hétfőn sajtótájékoztatón a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) vezetői Budapesten.
Simon Dezső, a VSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a november 7-i figyelmeztető sztrájkot követően sem kezdődött meg az érdemi párbeszéd a szárnyvonalakról. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke kérdésre válaszolva elmondta, hogy a sztrájk ideje alatt mintegy ezer vonat közlekedne, ezért fontos lenne a még elégséges szolgáltatásról megállapodni. A szakszervezeteknek van erre vonatkozó elképzelésük, de azt elfogadhatatlannak tartják, hogy a vasúttársaságok minden vonatot közlekedtetni akarnak.
Gaskó István elmondta, november 21-én 18 órakor demonstrációt is tartanak a Kossuth téren, ezzel lehetővé teszik, hogy azok is tiltakozzanak, akik nem tudnak sztrájkolni.
Gaskó István emlékeztetett arra, hogy a Liga a társadalmi szolidaritás napján, november 21-én a nyugdíjszabályok változtatása és az egészségbiztosítás részleges privatizációja ellen tiltakozik, mivel mindkét intézkedés rontja a munkavállalók pozícióját. A Liga elnöke jelezte, hogy akciójukhoz már eddig is sokan csatlakoztak, és további bejelentésekre lehet számítani a következő napokban.
A sajtótájékoztatón más érdekképviseletek illetékesei is tiltakoztak a társadalombiztosítás átalakításának módja ellen. A Rába Munkavállalók Szakszervezete, a GYSEV Dolgozók Szabad Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is a tb-rendszer változatlanul hagyása mellett tette le a garast.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









